Ti nem kaptok agyf#szt ezektől az 1. 0,1.2-es feltöltött benzinmotoroktól?




















Persze, hogy ki fog akadni. Egyszer mindenkinél elszakad a cérna, kinél hamarabb, kinél később.
Van, aki imádni fogja az elektromos autókat, de pl azt már nem veszi be majd a gyomra, mikor már a kocsi vezeti magát.
A kérdezőnek most telt be a pohár.
Van akinek már korábban, mióta elkezdték telerakni az autókat elektronikával.
Személy szerint én, már az injektort sem szeretem, ezért is járok veteránnal.
Viszont van, aki pl a ~100 éves autókat szereti, na az már nekem is túl régi lenne.
Egy a lényeg, nem muszáj új autót venni, ki kell választani egy-egy évtizedet, amikor olyat gyártottak, mint amilyet mi szeretünk.
Ezek a turbomotorok meg olyanok, hogy a szabvány(!) szerint tényleg kevesebbet fogyasztanak. Másik kérdés, hogy a szabvány köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Sajnos a gyárak rá vannak kényszerítve erre, egyszerűen nem tehetnek mást.
Az EU teljes steril környezetet akar maga köré tudni, (a környezetvédelem jegyében - hát persze)
Ami a másik ok, hogy ezzel a gyárak is jól járnak, mert a folyamatos szabályszigorítások miatt "rá vannak kényszerítve" a fejlesztésre. Az ember szereti az új dolgokat, és ha van pénze, akkor el is költi. Az nem érdekli, hogy nagyon sok autó vissza van butítva bizonyos alkatrészeiben a 90-es évek vége, 2000-es évek elejéhez viszonyítva, mert nem jönne ki azon a komplett autó, mint amit kifizetnének érte. Az a lényeg, hogy a csomagolás új, van mellé egy jó kis mese (fogyasztás, súlycsökkentés és társi), és ez elég ahhoz, hogy megvegyék, mert senki nem néz utána, hogy mi is igaz ebből.
Aztán majd foghatják a fejüket, mikor elszáll a turbo, meg megszűnik az olajnyomás, elszáll a kéttömegű lendkerék, meg a részecskeszűrő...















"Aztán többet esznek, mint egy ugyanakkora teljesítményű szívó benzines.."
Teljesítmény helyett nem inkább azonos lökettérfogatot akartál írni? Úgy már oké.
Egy 1.2 TB megfelel teljesítményre kb egy 1.8-as SZB-nek.





Ameddig nem tölt rendesen a turbó, addig úgy viselkednek, mint egy szívó ezres motor, ami egy másfél tonnás kasztniban elég gyenge... A fogyasztásuk meg ugyan annyi, vagy néha még több, mint ha egy ugyan olyan teljesítményű, de nagyobb lökettérfogatú szívó motor hajtaná őket. A 3-4 literes fogyasztások csak laboratóriumi körülmények között jönnek ki, akár hány tesztet olvas az ember, mindig sokkal nagyobb fogyasztás jön ki, mint ami a katalógusokban található.
Autószerelőnek tanulok, legalább lesz munkám, mert hogy ezeket nem az örök életre tervezték, az holt biztos. Magamnak nem vennék ilyen kis hoki ezres turbómotoros autót, még ha lenne rá pénzem akkor se.





"Ameddig nem tölt rendesen a turbó, addig úgy viselkednek, mint egy szívó ezres motor, ami egy másfél tonnás kasztniban elég gyenge..."
Azért ezek a mákdaráló turbós motorok töltenek már alacsony fordulaton is. A fentebb említett 1.4 TSI 60 lóerőt ad le 2000-res fordulaton, míg a 150 lovas 2.0 szívó benzines VW erőforrás csak 52 lovat. Ezek a kis feltöltős mákdarálók már 1500-1800-as fordulaton leadják a max nyomatékukat, ami azért egy picit több, mint anno a máig istenített 1.9TDI leadott.
Ettől függetlenül a hátam közepére sem kívánok egy ilyen motort :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!