Öreg használt autót vettem, és elromlott az autómata váltója, hogyan hajtsam be az eladón?
2 hete megvásároltam a gépjárművet adásvételi szerződéssel, de mostanra nem üzemképes az autó, mert elromlott az autómatája, 400 ezer forint lenne megcsináltatni, emiatt ki maradok a munkahelyemből is, nem vagyok mozgóképes.
Felhívtam a tulajt, de azt mondta felejtsem el, mert 20 éves az autó amit vettem.
de nekem az is jó ha 50-50% arányában fizetünk a javításért.
Vagy vissza kell vennie az autót a vételárért plusz az átirás költségét meg kell fizetnie?
Erre van egy jogszabály nem?
Ha nem fizet akkor pereljem be polgári peres úton?
Hát, ha azt kérdezed én, hogyan hajtanám be: Beszélnék 2-3 ukrán ismerősömmel, hogy beszéljenek a fejével. Ha ők nem érnek rá. Akkor mehetek én is. De az eladó helyében imádkoznék, hogy érjenek rá. Ne félj kifizetné.... Sőt.
Mondjuk ez a módszer attól is függ, hogy milyen háttere van az eladónak. Egy csóróemberrel nem csinálnám ezt meg.
Sőt nem is lennék olyan, hülye, hogy ilyen autót vegyek.
Igen, 400e forint nem kevés - viszont egy 20 éves autó, helyből tippelhető, hogy bizony valami biztosan rossz rajta.
Először is: mi a baja a váltónak?
Nem csak úgy, hogy hibás, hanem konkrétan mi a baj, pl. a szivattyújában szétkoptak az alkatrészek.
Elvitted állapotfelmérésre vásárlás előtt a kocsit?
Egyébként pedig nem fog senki telefonos fenyegetőzésre fizetni - tényleg bíróságra lehet csak menni.
De a helyzeted nem egyedülálló, keress csak rá a neten, fogsz találni ilyen kérdéseket bőven, például itt van valaki a másik oldalról:
Na hát ez az, azzal, hogy megvetted, éppen saját magad bizonyítod, hogy nem volt a kocsi hibás. :-)
De még ha netán véletlenül neked is van igazad, és tényleg csak annyira volt összetákolva, hogy éppen a próbakört kibírja, akkor is neked kell ezt igazságügyi szakértői szakvéleménnyel bizonyítani. Továbbá azt is, hogy az eladónak erről tudomása is volt.
Mindent neked kell bizonyítanod.
Ha nem tudsz bizonyítani, mindenki ki fog röhögni.
A rendőröket meg legfeljebb akkor érdemes bevonni, ha már a polgári pert megnyerted. Ti ha most feljelented csalásért, és kiderül, hogy semmiféle bizonyítékod nincs, csak egy vélelmed, egy alaptalan gyanúd, akkor az könnyen visszahullik ám a fejedre, és a végén téged izélnek meg hamis vádaskodásért. Csak mert a rendőrök kifejezetten nem szeretik, ha hülyét csinálnak belőlük, és potyára ugráltatják őket.
No szóval veszett ügy az egész, szerintem ne röhögtesd ki magad azzal, hogy fűhöz-fához futkosol, inkább vegyél egy ótvaros bontott váltót a szarodba 50e-ért, és felejtsd el minél előbb az egész ügyet.
Ja, és az, hogy neked 400e-zik a szerelőd, na az senkit nem érdekel. Ha szavatossági igényed van, és a fenti módon be tudod bizonyítani, hogy szándékosan becsaptak, akkor mindössze annyi történik, hogy a bíróság felbontja az adásvételi szerződéseteket, ő visszaadja a pénzedet, neked meg vissza kell adnod az autót. Ennyi a történet.
Mint mondtam: előbb szerezz bizonyítékokat arra, hogy becsaptak. És ha találsz ilyeneket, akkor elmész egy zugügyvédhez, és az majd megmondja, mit követelhetsz, és mit nem. Egyelőre az a tényállás, hogy vettél egy hibátlan autót, ami két hét használat után elromlott. Nagyon sajnálatos, de ez a te problémád. Amikor megvetted, még jó volt, leírtad a szerződésben, és van rá két tanú is.
Fordított esetben te foglalkoznál a vevőd panaszával és fenyegetőzésével? Na ugye, hogy nem. Hát erről ennyit.
"és az utazási átírási költségemet nem fizetik ki emellett kártérítés becsapás miatt?"
Az autó a te tulajdonod - visszavásárlásra biztosan nem kötelezné még bíróság sem az eladót, max. a javítás költségeinek vagy azok egy részének fedezésére.
Ilyet, hogy a benzint, amivel elmentél átíratni senki nem fogja kifizetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!