Van valami emléked-történeted Zsigulival?

Valamikor réges-rég, még egy másik galaxisban, egy februári késő estén téptem át a Petőfi-hídon Buda felé, úgy kiló körüli tempóval, a frissen felújított 10 éves ezerkettes zsigámmal. Siettem a barátnőmért, mert már lejárt a műszakja. Már lejöttem a hídról, amikor a Karinthynál beváltott a lámpa. Óvatosan ráléptem a fékre, de mégsem elég óvatosan és a taknyos úton azonnal elkezdte balra kitolni a hátulját. Próbáltam ellenkormányozni, de már nem segített rajta és a következő pillanatban olyan pörgésbe kezdtem, hogy azt még egy bazári körhinta is megirigyelte volna. Az első kör után elvesztettem a térérzékem, ezért nyomtam egy satuféket, kitámasztottam magam és vártam a csattanást, ami persze hamarosan be is következett, ám inkább csak egy huppanás volt és hirtelen megállt az autó. Amikor kicsit összeszedtem magam és kiszálltam, kiderült, hogy a jobb oldali járdán vagyok, szembe a forgalommal és egy jó méteres hókupac állította meg az orosz csodát. Megállt egy kamionos, majd amikor látta, hogy nem vagyok részeg segített kitolni a gépet a hóból. Elmondása szerint legalább tízet pördültem és óriási szerencsém volt, hogy a zöld hullámon átment minden jármű, így 6 üres sávom volt eme művelet véghezviteléhez. Ez a lecke megtanított tisztelni az autókat és meg tanultam, hogy a megálláshoz kell az igazi tudás, nem a gáz taposásához.

Hogy szerettem-e a Ladát? Hát nem! Egy rakás ócskavas az egész! Legalább négynek kitapostam a lelkét és rengeteget visszahoztam a sírból, ismerem minden csavarját, hibáját és állítom, hogy a legócskább nyugati/japán autó is százszor többet ér, mint az a hulladék. Persze az akkori rendszer legjobb autója volt, de ma már ingyen sem kéne.