A jogosítványt le lehet tenni 3 hónap alatt?
Kitől kérdezed? Ha tőlem akkor nem volt "nagymenő" cég ahol csináltam annó (lassan 10 éve). Lehet, hogy más sösszehozta gyorsabban, de nekem ennyi időbe telt, ugye az órákat le kellett vezetni, satöbbi.
Ha jól emlékszem Decemberben kezdtem el a kresz-tanfolyamra járni, és utána évben Május végefelé kaptam kézhez a jogsimat.
Orvosi alkalmassági (7000 ezer körül van): húzol egy sorszámot és kb 1 hét alatt van meg tehát hét elején mész és az eredmény kb 4 nap! Ami persze nem azonnal fog indulni, ahogy megtudták neked megvan az orvosid??? Jó ha az megvan utánna iratkozhatsz be a suliba már első nap mindenkitől KÖTELOEZŐEN beszedik az alkalmasságit ha ez nincs talán ejnye bejnyével maradhatsz az órán. Kresz oktatás kb 3 hét, majd ezt követi egy várakozás egy viszga időpontra ami általába 1 hét eltolódással de lehet kettő is (mivel nem minden nap lehet vizsgázni kreszből) majd ez után felhív az oktató 1 hét.. eltellik üresen. majd heti 2-3 alkalmat vezetve (direkt jó lassan haladva az idővel) eltellik,3 hét majd ez után jön a vizsga ami már rutin nélkül csak forgalmi lesz szóval az egész vezetéses rész kb 5-6 hét. Majd ha ez is megvan várnod kell minimum 4 munkanapot tehát ha hétvégébe esik bele akkor megint egy hét.... Majd elsősegély ez kb 12-15 ezer körül van most ezt pontosan nem tudom, de az is kb 10 nap -2hét alatt van meg. Majd ezek után mire megkapod a vizsga igazoló lapodat amit be kell vigyél majd az okmányirodába ahol viszel magaddal 3 napi hideg élelmet és 4 ezer forintot majd közlik veled hogy 4 hét minimum mire megkapod véglegesen kézbe a jogsidat.
Tehát röviden:
Orv, alk odamész, nem fogad stb 1hét
várás legelső oktatási órára + 1hét
kresz oktatás 3hét
vizsgára csak várás 4nap
vizsga megvan vársz oktatóra 3nap
elkezdesz rutin 1hét
forgalomba bátorkodás 3hét
oktató: pár nap mulva vizsga 1hét
beir. elsősegélyre +vizsga 1hét
vársz 4 napot mire feldolgozzák 4nap
majd csak ezután vizsgalapokkal
EZ összesen 16 hét 4 nap (vagyis kb 4 hónap)
Aki ettől kevesebbet mond az szeret túlozni, vagy csak rosszul emlékszik vagy nem számolja bele azokat a napokat is amikor ugyan tellik az idő és nem történt semmi (tehát hétvégék, kedd-csütörtök gyere vissza ügyfélfogadás nincs stb, orvos nem rendel majd csak délelőtt meg ilyenek)
Na így mindennel együtt ha tényleg minden elsőre megy akkor minimum 4 hónap.
Ha elkezded eredményes felkészülést és balesetmentes vezetést!
Üdv!
mész okmányiroda újjabb 4hét
Ja jó bocs, én a 102-es hivatásos jogsira csináltattam most legutóbb és arra várni kellett mivel vérvétel, vizelet stb eredmények.
A 101-es az azonnal megvan ha pont jókor mész be :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!