5-8 éves Mercedes S 320-as dízel fenntartható évi maximum egy millió forintból (évi 70. 000 km mellett) - az üzemanyagot nem számítva?
Az egymillió az irreális egy évre... Nekem w220-as S osztályom van és eddig évente átlag 250-300 000ft-ot kellett rákölteni. Egy ennél újabbra pedig még kevesebbet gondolom. (az enyém 2000-es évjárat)
Egy Lexus viszont más kérdés. Ahhoz jóval drágább az alkatrész...
Huhh, pedig azt mondják pont a W220-as nem sikerült a Daimlernek annyira. De persze egyáltalán ne legyen igazam! :)
Te egy szép példányt szereztél be valami jó helyről (ahogy az első írta), vagy esetleg egy átlagos (de nem leharcolt) W220-as is kellő odafigyléssel kihozható 250-500-ból?
A w220-as szériát azok szokták fikázni akik nem engedhetik meg maguknak és inkább lesz@rozzák vagy a szomszéd haverjától hallották, hogy nem olyan jók.
Az az igazság, hogy a w140-es szériához óriásit lépett előre a Mercedes.
Kényelem, elektronikai újítások (hűthető ülés stb). Egyetlen gyenge pontja a légrugók. Általában 10 évig bírják, utána csere. Szóval ha cserélték őket akkor 10 évig megint jók. (az én autómba cserélve vannak). Mindezt könnyen ki lehet deríteni. Szóval én teljesen meg vagyok elégedve az autóval és nagyon remélem, hogy a lexust csak poénból írtad... :)
Most lesz klubtalálkozó!
Létezik egy Mercedes fórum is
És a kérdésedre válaszolva: Igen, kihozható a karbantartása 200-300 000ft-ból! /év. ( javítások, olajcsere, stb) Az alkatrészek olcsóbbak hozzá mint pl egy 5-ös bmw-hez!!
Bármilyen S osztállyal kapcsolatos kérdésedre szívesen válaszolok.
" w140-es szériához óriásit "
a w140-es szériához képest óriásit
Nézz körbe, hogy mennyibe kerül, hozzá pl egy vezérlés szett. Mert ilyen futás teljesítmény mellett 1-2éven belül biztosan eléred, hogy nálad váljon esedékessé.
Ha jók a tapasztalataim akkor évente egy garnitúra kereket is bele kell számolni a fenntartásba.
Számold össze az olajcserék, egyéb kopó dolgok árát. Számolj bele 1-2 meglepit. Aztán dönts:)
Fórum sokat tud segíteni.
Főnökömnek Lexus RX300-as van,én szervizelem,fékbetéten és a szokásos szűrökön,olajakon segédszíjon kívül mást még nem cseréltem benne.Vezérműszíjat 100ezer mérföldenként vagy 10évente ír az autodata,azt lassan cserélem mert 90ezer mérföld van benne.Nekem mercim van,nem beszélek magam ellen,de a Lexusok is nagyon jók.
Otthon nem tudom mennyibe mennek,itt ilyenek az árak,mindkét autó jó döntés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!