Teljesítmény növeléssel a fogyasztás csökken?
A kérdés jelentősége az lenne, hogy ha pl egy 1.3 cm3 autónak 7-8 liter a fogyasztása tegyük fel azért mert az a motor gyenge az autó méretéhez és súlyához képest, akkor a fogyasztás csökkenthető e ha teszünk bele sportlégszűrőt és egy másik kipufogó rendszert? Vagy egyéb ilyen apróságokat.
Úgy tudom ezek dobnak pár %-ot az autó teljesítményéhez, viszont azt nem tudom, hogy amennyivel erősebb is lesz a gép, annyival is többet eszik majd? Vagy pont csökken a fogyasztás mert azt a súlyt már könnyebben húzza mint azelőtt? Bocs a bonyolult kérdésért.
Ezek ilyen szempontból annyit érnek,mint egy kalap szar.De teljesítménynövelés szempontjából is.
A fogyasztáson a megfelelő vezetéstechnikával lehet a legnagyobb mértékben csökkenteni.
Konkrétan Mitsubishi Lancer 1.3 GLX-ről lenne szó. Attól félek ha megveszem 7-8 közt eszik ahogy mondják.
Valaki tudna mondani egy helyet ahol van terhelőpad? Ez ugyan az mint a fékpad, csak itt az autó mozgatja a görgőket és nem fordítva. A lényeg az lenne, hogy állítólag az megmondja, hogy hány km/h a kedvező fogyasztás amikor is a legkevesebbet eszik és ami a leghaladósabb tempó is. Állítólag ilyenből kevés van az országban. Valaki tudna ilyen helyet mondani?
Nem tudom miket írtak, nem olvastam végig, de
1. 1,3-as motort érdemlegesen nem lehet tuningolni, vagy ha igen arra nem fogja futni, ahogy irtad is, hogy minden számit.
2. Ha teljesitményt növelsz akkor általában azért teszed mert az autót komolyabban is szeretnéd hajtani, ergo többet is fog fogyasztani.
3. amit ezeknek az elemeknek a cseréjével elérsz súlyt még talán a mérlegelés sem mutatja ki
4. szintén ezekkel a cserékkel elért többlet teljesítmény olyan minimális lesz, hogy szintén nem fogod érezni, csak egy adat lesz papíron.
Levezetem matekkal is:
Van egy 1.3-as 70Le-s autód, azon cserélsz egy komplett kipufogórendszert,leömlőkkel kb nyersz 5-6% teljesitményt illetve egy légszűrővel kb. 2%-ot, mondjuk legyen egy motoroptimalizálásod ami jó esetben dob 10%-ot a kocsin, ergo összesen modnjuk kaptál minden sallanggal, meg kiapkoltad a pótkereket, meg mindenben mázlid van, elérsz 20%-os teljesítménynövekedést.
70LE * 1,2= 84LE. Tehát ráköltöttél a kocsidra pár százezer forintot és lett egy 84Le-s autód. Megéri?
Ha normális és gyors autót akarsz, akkor egy turbo benzinest vegyél, azt tudod tuningolni is.Pl, 1.8T motor a VAG csoportnál.
NICO
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!