Tönkretettek egy autót amit eladtam és most engem vádolnak. Mit tehetek?
Adott egy autó amit megvettek tőlem több,mint kettő hete. Teljesen rendben volt átnézték elvitték próba körre írtuk a papírokat és vitték.
Majd pár napja közölték velem,hogy eldurrant egy vízcső ,de ennek ellenére hazamentek vele és megtettek vele 250 km-el elmondásuk alapján víz nélkül!! Most engem vádolnak,hogy én adtam el az autót hengerfejesen miközben egyértelműen ők tettek azzá. Az autó 23 éves 280.000-290.000 ezer km futott . Felajánlottam,hogy a hengerfejezés árát kifizetem ,de már hirtelen motort is kell cserélni, hirtelen az automata váltó sem jó ,mert elindul gáz nélkül ha nem lép rá a fékre és sebességben van( ez a dolga). Tehát most 350.000 kérnek tőlem egy 750.000 ft-os autóból amit nyilván nem fizetek ki! Pereskedéssel fenyegetőznek, hogy lehetne igazságot tenni?
Ezért nem adunk el a tücsköknek semmit. :D
Küldd el őket a picsába. :)
Mutassa a szakvéleményt, az lehet tárgyalási alap.
(Magánszemélyek között a vevőnek kell bizonyítania azt, hogy az adott hiba már vásárláskor is fennállt)
Persze az, hogy bevallásuk szerint "már hazaúton" elromlott, de ők még jobban tönkretették ahelyett, hogy azonnal szóltak volna, te legfeljebb az eldurrant csőért felelsz, a többiért nem.
Ui: az autónak semmi baja sincs.
Köszönöm mindenkinek!
Kaptam képeket egy ténylegesen hengerfejes motorról ,de az igazat megvallva elmondásuk alapján egy jelenleg nem szerelőként dolgozó ismerősük csinálja otthon a műsort és nem vagyok biztos benne,hogy ez ténylegesen az motor ami az én autómban volt…
És igen ha az eldurrant csőnél felhívnak,hogy vigyem el én a szerelőmhöz nyílván megcsináltattam volna,mert részemről így korrekt. Viszont ,hogy a cső eldurranás óta ha ők nem rendeltetésszerűen ( hűtővíz nélkül) használták az autót akkor igazából ha hirtelen felöntötték vízzel akkor jól tudom,hogy ténylegesen tönkretehették az egész motort röpke 250 km -el alatt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!