Ebben lehet igazság, vagy csak lehúzás lett volna?
Egy szög beleállt a gumimba, kb 20 perc alatt teljesen leeresztett a gumi.
Pótkerék fel, elvittem az első gumishoz, ő meg mondta hogy ezt nem lehet javítani, mert pont a minta és a gumi oldalfala közé ment be, és ha javítják az tovább fog hasadni akár egy kátyútól is az oldalfalon.
Majd rögtön folytatta, hogy van 2 új gumija pont ebben a méretben.
Emiatt a mondat miatt mondtam, hogy holnapig átgondolom, és elvittem egy másik gumishoz.
Megnézte, mondta hogy simán javítható.Elmondtam neki hogy mit mondott a másik gumis, miért nem javítható.
"Pff, és rögtön ajnálott 2 új gumit igaz?". - tette fel a kérdést.
Hát mondom pontosan ez történt.
Azt mondta, hogy ennél rosszabbat is javítottak már, de hogy igen van az a kategória amit tényleg nem lehet emiatt, de ez nem az.
2022-es gumik, és nem az olcsóbb kategória volt, ezért sajnáltam volna kidobni, de annyira elültette a bogarat a fülembe.
Azért sokat megyek pályán is, és nem szeretnék ott durrdefektet kapni emiatt.
Szerencsére ez a téli volt, hamarosan felrakom a nyárit ha megszűnnek ezek a reggeli hidegek, de érdemes elgondolkoznom, hogy vegyek e télre megint 2 másikat, vagy ez tényleg csak lehúzás lett volna?










Ha 2022-es gumik, az még bír sokfajta gyűrődést, az öreg gumikkal szokott gond lenni, azok lesznek könnyen szálszakadtak, kissé vacakabb utakon puklis lesz az egész.
A gumi részt meg vulkanizálni egyszerű, rengeteg fajta ragasztó, technika van.
Valószínű csak el akartak adni 2 gumit.





Na igen...
A képek alapján én azt mondom, hogy nem tudom, lehet, igen, nem, de, talán...





EGy szeg bárhol megy bele, nem tud nagy roncsolást végezni .
Simán javítható és örök életű.





#4: "EGy szeg bárhol megy bele, nem tud nagy roncsolást végezni .
Simán javítható és örök életű."
Hogy lenne már egy gumi örök életű, ekkora baromságot minek írsz le egyáltalán...?










Az oldalfalat nem szabad javítani. A futófelületet igen. Mert ott sok réteg erősítő szövet van. Ettől függ, hogy egy szeg nyoma javítható-e.
Ha a gumis megcsinálta, akkor ő jobban ért hozzá, mint mi. És látta is a gumit.
De ha ezután is vannak kétségeid, a biztonság kedvéért jövőre tedd hátra.





Lehuztak csa
En is autó szerelo vagyok mindenkit lehuzok néha egy ket kisebb alkatrészt is elteszek ami még belefér





Ha már ilyen nagy igény volt rá, lefotóztam a balesetveszélyes gumi külső sérülését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!