Miről ismerszik meg egy átlagos és egy átlagon felüli képességű sofőr?
Az átlagon felüli, vagyis nagyon jó képességű, az 50 parkolásból 50 alkalommal tökéletesen parkol le, vagy több százezer kilométert vezet úgy le, hogy egyszer sem húzza meg a kocsit?
Vagy ha valamelyik megtörténik, akkor már többet nem mondható el róla, hogy ő nagyon jó?
Mi alapján lehet elkönyvelni valakit, ha el lehet egyáltalán?
Egyik sem. A vezetés reflex cselekvés, bárki meg tud tanulni vezetni, bárki meg tud tanulni hiba nélkül parkolni, bárki le tud vezetni több százezer kilométert baleset nélkül (ráadásul ezutóbbi szerencse kérdése is, mert karambolozni nem csak saját hibából lehet, átlagos sofőr is lehet 500 ezer után balesetmentes, meg jó sofőr 100 ezer után balesetes).
A mérvadó az a helyzetfelismerés, ön- és autókontrol és döntéshozó képesség. Például, nem az a jó sofőr, aki télen három szem hó miatt rögtön 20-ra lassít és emiatt balesetmentes. Hiába balesetmentes, a szar helyzetfelismerése miatt nem jó sofőr. Ellenben ha valaki elé kivágnak egy kereszteződésben és karamboloznak, akkor az illető már nem balesetmentes, viszont könnyen lehet, hogy a reakciójával mérsékelte a károkat és esetleges sérüléseket, emiatt mindenképpen jó sofőrnek hívnám.
#2!
Hibás következtetés.
Ugyan nézd már meg, hogy a VB menők milyen pozícióban ülnek?
Egyes jól leírta.
Szerintem ha beülsz valaki mellé, elsőre meg lehet figyelni hogy az illető darabosan vezet (váltásoknál rángat, kanyarban az ívet nem tudja egy kormányállással tartani hanem folyamatosan kicsiket korrigál - igen, versenyzők is csinálják de akkora tempónál ez teljesen jogos mert határon autózik, közúton nem -, nem tud egy tempót tartani pl pályán hanem folyton lassul-gyorsul összevissza, nincs sebességérzete), vagy szépen, jó kanyaríveket vesz, jól érti és érzi az autót.
Ez viszont nem minden, attól még hogy érzi a technikát, lehet egy barom aki bevág mindenki elé, veszélyeztetve saját magát és mindenki mást akit érinthet egy baleset. Ha képes felismerni a helyzeteket, időben reagálni egy veszélyhelyzetre, inkább engedni ha egy veszélyes sofőrrel találkozik, az is legalább ugyanolyan fontos. Csak persze ezt egészen addig nehéz megállapítani ameddig nem kerül az ember ilyen helyzetbe - erre jó a vezetéstechnikai tréning.
Van az ismeretségi körben olyan hivatásos sofőr, aki millió fölötti km-t vezetett, és végtelenül profinak érzi magát.
.....hááááát, egy bontásra váró kereklámpás zsigulit nem adnék a kezébe.😲
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!