VVT letiltást mi okozhat?
Opel Astra H 1.6 Z16XER. Mióta megvettem fennállt egy olyan probléma, hogy indításkor 2-3 másodpercig traktor hangja volt, illetve nagyon ritkán (talán száz indításból egyszer) letiltott a VVT. Az utóbbi időben a VVT probléma nagyon gyakorivá vált, szóval eljöttnek találtam az időt tenni ellene.
Az okoskerekeket tartottam ludasnak, elsősorban a csattogás miatt. Továbbá olvastam valahol, hogy a visszafolyó szelep hibája miatt szokott leginkább tönkremenni az okoskerék, ilyenkor nem mindig van alaphelyzetben indításkor, nem áll jól a veztengely és emiatt tiltja le. Tapasztalatból azt is tudom, hogy ezeknek az olajszivattyúja sem a legstrapabíróbb. Szóval a végeredmény az lett, hogy cseréltem két okoskereket és olajszivattyút kompletten házastól, meg természetesen vezérlést, ha már ott voltam.
Szétbontás után a visszafolyó szelepet nem találtam rossznak, viszont a szívó oldali okoskerék lógott, szóval örültem, hogy megvan a baj. Összeraktam, a csattogó hang megszűnt és elsőre a VVT is jó volt, de ma megint letiltott. Mentett hibakódként még ott volt a veztengely jeladó helytelen érték, azt töröltem, illetve visszaállítottam mindent gyári értékre, de ezek nem segítettek.
A legvalószínűbbnek a szolenoidokat tartanám, de elvileg az cserélve volt kb. 30 ezer kilométerrel ezelőtt a vezérléssel együtt még az előző tulajnál, papírom nincs róla, de kirívóan újszerűnek néztek ki. Ki voltak véve a helyükről, megnéztem nem-e el van tömődve a szűrője, de mindkettő teljesen tiszta volt.
Mindezektől függetlenül lehet rossz valamelyik szolenoid, de valamiért nem hiszem. Veztengely érzékelő talán, a hibakód lehet nem a rossz okoskerék miatt volt, hanem tényleg az érzékelő a rossz, de sajnos élő adatban nem tudok ránézni, sem a Delphi, sem a Bosch szoftver nem kínál fel ilyen opciót ehhez a motorhoz, szóval nem tudom ellenőrizni menet közben.
Ezeken kívül még lehet valami más esetleg?





Persze, jelen van. A motor járásával nincs is baj és amikor éppen jó kedve van, akkor a VVT is működik, ilyenkor teljesen normálisan viselkedik, húz és megy ahogy kell, szóval a vezérléssel nincs baj, az okoskerekek is dolgoznak ahogy kell, meg nyilván ezzel együtt a szolenoidok is, ezért is tartom nehezen elképzelhetőnek, hogy azok lennének rosszak, de más már nem nagyon jut eszembe.
Meg nem mondom most így hirtelen, hogy pontosan mit írt a veztengely érzékelőre, nem olvastam el normálisan, mert nem tulajdonítottam neki jelentőséget, úgy voltam vele, hogy az okoskerék miatt hozza be, szóval átsiklottam felette. De valószínűleg úgyis visszadobja majd, szóval majd hétfőn megnézem.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!