Valóban abszolút jól sikerültek a Skoda Octavia III. generációs 1.4, 1,5 (szíjas) TSi motorojai?
Igen, jól sikerültek, főleg az 1.4 TSI-k. Az 1.5 még viszonylag fiatal, de egyelőre megbízhatósági probléma nem derült ki velük kapcsolatban. Nekem amúgy ilyen van, mert ebből előbb találtam megfelelőt, mint 1.4-ből. Két problémáról tudok eddig, ami az 1.5 TSI-re jellemző. Az egyik, hogy hidegen rángat a motor, nehéz vele szépen elindulni álló helyből. Ez főleg a korai DADA kódúakra jellemző, de olvastam már olyat, hogy valaki DPCA-nál is tapasztalta. Erre elvileg jött ki szoftverfrissítés. Még nem tudtam kideríteni, hogy nekem felrakták-e. Egyes autóknak valamiért a gázreakciója is elég lomha. Nem tudom, hogy ez a DADA/DPCA motorkódok közti különbségből adódik-e, vagy egyéb probléma. A másik gond, hogy a wastegate rudazat hidegindításnál és kéthengeres üzemmódnál zörög, ezért az autónak elég ótvar hangja van. Ezek miatt nem hagy ott az autó sehol, csak kicsit bosszantó. A fogyasztásuk parádés, az 1.5 átlaga nekem eddig 5,8 liter vegyes használatban. Autópályán elkér 6,5-7 litert, de főűton volt már, hogy 5 liter alatti átlag adódott.
Az 1.4-eseknél szerintem direktebb a gázreakció. Lassan 10 év tapasztalat van velük, és semmi komoly problémára nem derült fény. Lehet, hogy 100-150ezer km-enként ki kell dióhéjazni a szívósort a közvetlen befecskendezéses motorokra jellemző szelepkokszolódás miatt, de kb. ennyi.
Maga az Octavia 3 is inkább apró, bosszantó hibákkal rendelkezik. Sajnos érződik rajta a költségcsökkentés. Csatolt lengőkaros a gyengébb változatok hátsó futóműve, az említett TSI-ké is. A beltér műanyagai helyenként erősen spórolósak, rossz úton itt-ott meg tud szólalni a beltér, különösen hidegben. Időnként a futóműből, kormánymű felől ös jönnek érdekes hangok. Valószínűleg egy dízelben meg se hallanám, de a TSI alacsony fordulaton szinte hangtalan.
Vezetési élmény szempontjából semmi extrát nem nyújt, de teszi a dolgát. Az ergonómia jó, az infotainment rendszer szerintem jól működik. A gyári hifi kielégítő. Az ülések szerintem kényelmesek, akár hosszú távon is kényelmes benne utazni. A beltér viszonylag praktikus, de ebben a 2-es széria jobb volt. A zajszigetelés átlagos. A futóműtől rossz úton azért jön zaj, autópálya tempónál pedig a szél és a motor is hallatja már hangját. Ezt javasolt kipróbálni, hogy számodra ez még zavaró vagy sem.
Összességében a fiatal autók kínálatát nézve szerintem erősen ajánlott vétel. A Golf és a Leon szerintem jobbak, de kisebb belőlük a kínálat, és ha kell a nagy beltér, akkor az Octavia a nyerő mindenképp.
Köszi!!! Nekem nagyon tetszett a beltere és a nagysága nyert meg. Iszonyat mekkora hely van hátul nem beszélve a csomagtartóról.
Szerinted ennnyiért egy ilyen jó vétel lehet? Kb ennyit szánnánk rá:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!