A vizsgán is ugyanazok a kérdések vannak, mint az Etitánban próbavizsgán? Át fogok menni elsőre?
A napokban végeztem a tanfolyammal, szerencsésen megvan az alkalmasságim is, folyamatosan gyakorlok a próbavizsgával az Etitánon.
Viszont alkalmassági után elmentünk az autósiskolához, leültetett egy gép elé, amin a régi szoftverű vizsga kérdéssor volt rajta (ami már elavult). Meg kellett oldjak 12 feladatot, amiből 3 hibás lett, mert az Etitánban még az elméleti részén, de a gyakoatin biztos, hogy nem találkoztam vele.
És én annyira el vagyok keseredve, hogy hogyan fogok én a vizsgán teljesíteni, ha az autósiskolában pórul jártam, egyébként 70-75 közti próbavizsgákkal zárok az Etitánon..
Csak egyféle KRESZ van. Azt KELL értőn (!) megismerni, megtanulni.
A gombot böködő hülyék miatt a kérdések számát felturbózták talán tízezerre.
Ez úgy lehetséges, hogy összevissza csavarták ugyanazt a témát.
Lehet akár öt egyformának tűnő kérdés is, a különbség esetleg csak egy szó, egy vessző stb. Az e-Titánban ennél jóval kevesebbel találkozol, talán ezer sincs. De ami szerepel benne, ugyanaz megtalálható a vizsgaprogramban is.
Az, hogy át fogsz-e menni, nem mondható meg csak abból hogy átlagban milyen teszteket csinálsz. Ad rá egy valószínűséget, de biztosat nem mond. Én anno úgy csináltam a jogsit, hogy a gimnáziumi osztályom sok tagja együtt csinálta egy sulinál kedvezményesen az iskola által, tehát láttam hogy a többieknek hogy megy, stb. Voltak akik egész nap seggelték a kreszt és minden teszten átmentek jó eredménnyel, ők például nagy részben tényleg átmentek a tényleges vizsgán is, de volt aki mégis megbukott, mert pont olyan kérdéseket dobott neki a gép amit nem tudott. Olyan is volt aki a teszteken általában megbukott, aztán a vizsgán meg egy hibával átment és először fejezte be a feladatsort mindannyiunk közül.
Ne izgulj, tanuld meg legjobb tudásod szerint és úgy ülj le vizsgázni, nem a világ vége az sem ha elsőre nem sikerül, de ha izgulsz azzal csak rontasz a helyzeteden.
Alapvetően ha jól megtanultad a kreszt akkor a kérdése is jól kell tudnod válaszolni.
Valóban létezik, hogy egy kérdést 5x is beleraknak 1-1 szó felcserélésével, hozzáadásával, vessző hozzárakásával. Így nem feltétlen ugyanazokat kérdezik.
Pár évvel ezelőttig működött ez, hogy beseggeled a kérdés-válasz párosításokat, mert akkor volt párszáz kérdés.
Azóta megemelték több ezerre a kérdések számát és sok hasonló van, így nem fog működni a seggelős taktika.
Jó dolog a tesztnyomkodás, de csak akkor ha tanulsz a hibákból és átnézed a kérdéses témakört.
Nagyon sokan tévedésben vannak, úgy gondolják, hogy a KRESZ tanulásának módja a teszt sorokon gyakorlás.
Azzal valójában csak a kérdés-válasz párosítást magolják.
Azért jön rendszeresen a parázós kérdés, hogy a vizsgán is ugyanazok a kérdések lesznek-e, mert egy másképpen megfogalmazott, más stílusú ábrán bemutatott forgalmi helyzetre más nem tudják a választ, nem a szabályok ismeretében válaszolnak, egyszerűen csak a kérdéshez tartozó helyes választ magolták be.
Az interneten is lehet találni néhány, a vizsga-adatbázistól eltérő teszt sort, közlekedési-helyzetes feladványokat, érdemes azokat is kipróbálni.
A KRESZ vizsga kifejezetten laza felmérő, a 10 hibapont határ miatt.
Nem is ott lesz lényeges a KRESZ tudás, hanem a vezetés gyakorlások során, amikor már gondolkozási idő sem lesz, úgy kell szabályosan közlekedni.
A forgalmi vizsgán egyetlen hiba miatt meg lehet bukni, és azonnali bukást jelentő hiba a "közlekedési szabályt sértett"
Jó hír, hogy a forgalmi vizsgáig még van idő tanulni, az iskolában sikertelenül kitöltött teszt figyelmeztető jelként hasznos
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!