Egy 2019 Mercedes-Benz A osztály fenntartása mennyibe kerül havonta?
Nem mondtam, hogy hónapokig használod. Úgy értettem, hogy az első néhány hónapban már buksz sokat rajta, ami tetszik vagy sem költség.
Érdekes az is, hogy feljebb azzal érveltek, hogy 2 éves autónak nincs költsége. De kicsit lejjebb már 10 évre terveztek vele.
Egyébként egyetértek telejsen, én is azt érzem hogy nálunk ez a "must have" érzés van az autóval kapcsolatban. Pusztán csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nincs is értelme az egész témáról beszélgetni igazán amíg 100-ból 99 ember számára az autózás költsége konkrétan a benzint jelenti, esetleg a fékbetétet. Mondjuk amúgy sincs nagyon mit vitázni az egészen, Magyarországon szerintem alapvetően több millió háztartás számára luxus az, hogy akármilyen autót tart fenn
Ez tény, hogy irreálisan sokat bukik rajta az ember, báár, ugye ez azért nagyban köszönhető a 27%-os ÁFA-nak meg a blőd árrésnek, amivel itthon dolgoznak. Tehát azért nevetséges árakat kérnek manapság egy autóért.
A 10 évet én csak azért írtam, mert én úgy szoktam. Én segg vagyok a használt kocsik nagy részéhez, mindnél lett valami gebasz, szóval azzal már nem próbálkozok, szimplán veszek egyet újonnan, használom legalább 10 éves koráig, aztán elpasszolom és a következőbe beinvesztálom, amit kapok érte. Összességében valamennyit bukok ahhoz képest, ha folyton használtat cserélgetnék, de már nem érdekel. Nincs kedvem szenvedni a keresgéléssel.
Az utolsó résszel meg teljesen egyetértek. Itthon mindenki azt hiszi, hogy neki a kocsi JÁR. Pedig ez nem valami velünk született kiváltság. Vagy tudsz venni és fenntartani egyet vagy sem. Énis szívesen tartanék egy Porsche Cayenne-t de 80 millióm még házra sincs, nemhogy kocsira :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!