Jogos a parkolási bírság(Mikulás csomag)?
Fizetős övezet, viszont az autó nem az úttesten áll hanem az úttest mellett a járda és a szegély között olyan helyen ahol már a fű is lekopott szinte csak homokos rész.
Nem parkoló, sem tábla sem burkolati jel nem engedi a megálást.
Nem rendőr, nem közteres hanem parkolóőr hagy a kocsin mikulás csomagot.
"Régóta köztudott, hogy sokkal több autó van, mint amennyi parkolóhely, ez alól kerületünk sem kivétel. Sokan, sok esetben ezt úgy próbálják meg orvosolni, hogy a szabadon lévő zöldfelületeket használják parkolás céljára. Ez azonban sok szempontból elfogadhatatlan megoldás. A zöldfelületen gépjárművel történő megállást, várakozást pillanatnyilag a KRESZ alapján szankcionálják kollégáink. "
Zöld felületen tilos parkolni. Ezért ott nem szedhető parkolódíj.
A fizetős övezetben a parkolási cégek, csak meghatározott (felfestett) parkolohelyek használatáért szedhetnek díjat.
Nem szedhető díj a mozgássérülteknek fenntartott parkolohelyen, ha azt valaki jogosultan használja, sem például egy külképviselet, vagy állami intézmény számára fenntartott helyen sem.
És nem szedhető díj ott sem, ahol a megállás tiltott. Például a zöld felületen.
Ott a közterületes bűntethet meg, ami ellen fellebbezési lehetőséged van.
13/16 Látom nehéz megérteni hogy közteresnek meg a feljelentésnek ehhez semmi köze.
15/16 Robert Porter
Itt szó sincs felfestésröl sem tábláról ami engedné a parkolási lehetőséget és mint írtam nem úttest.
Fizesd be, így jártál.
Majd legközelebb nem próbálod "okosba megoldani".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!