Ehhez a két motorhoz járt a kettőstömegű ill. részecskeszűrő?
Isuzu 1.7 4EE2(130 lóerős)
General Motors 2.0 VCDi (163 lóerős)
Teljesítményből ítélve szerintem garantáltan ezzel szerelték mindkettőt.
Éljen... ami már kicsit is jobb autó(nak tűnik) azzal garantált (lehet) a nyűglődés.
Mersze a lassú malom 80-90 lóerősökben nincs legalábbis kettőstömegű.
Előbbieket rendszerint akkor adják el mikor ezek elkezdenek vacakolni. Megveszed 2.3 millióért adott autót, kezdheted akár egy hónap múlva plusz legalább félmilliós kiadással.
Ott vagy hogy közelíted a hárommilliót, amiért már autót is vennél.
Igen, tudom a banán-majom esete. Csakhogy ezek semmi extra autók, nem prémiumok stb., csak erősek (mihez képest) és kész.
Akkor neked találták ki az új autót. Megveszed aztán amíg tart a garancia vagy nem jönnek elő a költségesebb javítások használod utána eladod.
Én úgy vettem az autómat, hogy tudom mit veszek. Tisztában voltam a kettőstömegű lendkerékkel, illetve amit végül megvettem abban pont vacakolt is, ezért alkudtam is belőle rendesen. Megvettem, megcsináltattam, most tudom, hogy a következő 250-300ezer km alatt (kb. 10 év) már nemigen lesz ezzel gond.
Kérdező: A 30 éves gyenge dízel mercimben is van kettőstömegű :D
Az már más kérdés, hogy kb. 1 millió km az élettartama.
#4 Lehet áldozata lettem a "propagandának", de tényleg mindenütt ezt olvasni, hogy az bizony jó ha nincs. Gondolom amúgy pont mindegy lenne hogy van-e, csak tényleg, jellemzően akkor adják el ha már nem akarnak költeni az autóra, szívjon vele a leendő tulaj.
Jellemzően manapság mennyi lehet egy ilyen csere amúgy? 16 éves autónkba volt egy váltó + kuplung csere, ott 150 ezer Ft körül volt + a bontott váltó amit vittem, igaz, tárcánkhoz képest borsosabb rezsióradíjú szervizben volt, de mondom elegem van a zugszereldékből.
A részecskeszűrő meg gondolom csak a rengeteg várostól tud eldugulni csereérett állapotúra, egyébként meg el lehet vele járni 70-30 országút - város arányban, évi 20-25 ezer km-re számolva?
Szeretnék egy kicsit jobb utazóautót, de pl. a Kia Cee'd SW nem tetszik, ami kb. ebben az árban mozog még, a többit meg hagyjuk (pl. Insignia, Mondeo, Octavia, azok nem az én tárcámnak - és felhasználásomnak - valók).
Nem vagyok nagyravágyó,nem is kell az a "nagyautó", de pl. amit néztem Chevy Cruze azért jól esne, hétköznapi kényelmesebb közlekedésre, amibe néhanap azért pakolni is lehet.
Az a 130 lóerő manapság már nem az a fúú kategória, "szinte alap". Főleg 13-14 mázsához. Persze, elvagyok, elközlekedek én 68 lóerővel is, csak már unom :/
"Jellemzően manapság mennyi lehet egy ilyen csere amúgy?"
Ez nagyon függ attól, hogy milyen autód van.
Amúgy milyen autóban gondolkodsz és milyen árkategóriában? Sajnos a dizeleknél ezekkel a költségekkel számolni kell.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!