Miért adnak el több diesel VV passat-ot itthon?
9-es a káros anyag kibocsájtás nem egyenesen arányos a fogyasztással és nem azonos a két motortípusnál, ráadásul az összetétele sem azonos, a dízelnél sokkal károsabb az egészségre, persze téged ez nem érdekel mert mögötted keletkezik a koromfelhő.
10-es, a szervizdíjat is beleszámoltad a turbó és a befecskendező cserébe? A két típust összehasonlítva te jó esetben megspórolod azt az összeget az üzemanyagköltségen amit aztán rákölthetsz arra, hogy életben tartsd a dízelkályhádat, de ettől még egy kerregő gusztustalan dízelkályha marad. A 330i-ről meg mindenki tudja, hogy egy ipari hulladék, mint ahogy a bmw-k többsége. Az meg külön szánalmas, hogy két bmw-t hasonlítasz össze (nem véletlenül írtam kisbetűvel).
Szervízre is marad bőségesen ebből az összegből.... de igazából édesmindegy, mert ahogy látom akinél ez a nagy érv, meg fujj dízelkályha, hát azzal nem hiszem, hogy szakmai szempontú normális vitát lehetne folytatni. Ráadásul 150k km-el számoltam csak ennyit meg általában minden motor elfut kényelmesen sőt a dupláját is, ha nincs valami konstrukciós hibája.
Arról meg jótékonyan elfelejtkeztél amit mellékesen jegyeztem meg, hogy a modern benzinesek 90%-ban is már ott a turbo és emiatt a befecskendezőrendszer is, ennyit erről.
Amúgy a kárörvendezésed megkoronázására, előző autóm 10 évig egy E46 330d volt, Közel 320 ezer volt benne mikor eladtam és egyszer nem kellett a motorhoz hozzányúlni, ha azt nem számolom, hogy elővigyázatosságból le lett cserélve a szívósor egy átdolgozott fajtára, hogy nehogy gond legyen a néha letörő pillangószelepekkel.
Az a kocsi most is megy, ismerős vette meg, amennyire tudom továbbra is gond nélkül üzemel, és már durván 400 körül járhat.
Ez a kisbetűvel írtam, meg tudod, olyan elsős szint, most nagyon nagy " bosszút álltál " , én meg költhetem a pénzem a dízelkályhákra. :(
Szóval tessék a labda ott van, lehet cáfolni, érvelni, az ilyen gyerekes szintet meg mellőzzük, mert ez általában az ilyen utolsó menet szokott lenni, mikor nem tud valaki semmi értelmeset hozzáfűzni.
Ez a károsanyag olyan, hogy 5 évente mást mondanak, hogy épp mi az aktuálisan káros. Ha a régiek jobbak lennének, akkor már szórnák ki az összesből a részecskeszűrőt és társait. De igen, én szemét a pénztárcámat nézem, és ontom a kormot, de erre meg azt mondom, hogy erre a kérdésre térjünk majd akkor vissza mikor nem lesz több szén és olajtüzelésű erőmű, nem égetnek nagyüzemben műanyaghulladékot és hasonló dolgok.
Aztán picit visszakacsintva arra amit más írt, és jött rá, mert hogy a dízel károsabb, csak itt jön az a rész, hogy a benzines sem hegyilevegőt ereget magából, sőt a turbosak még kormolni is képesek elég szépen, na de nem erre akartam kitérni, hanem hogy én megvettem azért ezt amit, mert egyrészt nem ülök milliárdokon, másrészt mert szükségem van rá, mivel Budapest és Hamburg között ingázom.
De akkor térjünk majd erre vissza, hogy én megveszem a dízelt, mert ez a logikus, de majd akkor szóljon érte bárki, ha közben nem lehet 30-40 litereket fogyasztó sportautókat venni... Szóval ez is egy véleményem róla, hogy míg én a 7 litert fogyasztó dízelt megveszem, mert ez a logikus és célszerű, addig úgymond szórakozásból lehet venni 30-40 litereket fogyasztó sportautókat, csak mert ott a vételár jótékonyan elfelejteti, hogy az még szebb pazarlás, ás úgymond felesleges szennyezés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!