Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Hogyan szeressem meg az...

Hogyan szeressem meg az automata váltót?

Figyelt kérdés

Év elején vettem meg az első automataváltós autómat, 17 év manuális vezetése után. Szinte mindenkitől azt hallottam a környezetemben, hogy sokkal jobb az automata, kényelmesebb városban (én meg főleg ott közlekedek). De arról valahogy elfelejtettek szólni, hogy k*rva unalmas. Majd megőrülök a semmittevéstől. Először azt hittem, hogy csak meg kellene szoknom, de ez nem jött össze. Már levezettem 8 ezer kilométert vele, és még mindig ugyan annyira unalmas, monoton mint az első pillanatokban. Akik áttértek automatára, ők hogyan szokták és szerették meg? Én most azt érzem, hogy egy percet sem akarok eltölteni az autóban, emiatt. Illetve gondolom az is hozzájárul ehhez, hogy az előző autóimhoz képest ez már túl csendes, túl puha, túl semmilyen. Szóval lélektelen. De főleg a váltó az, amivel nem tudok megbarátkozni. Amúgy is unalmas a vezetés, alig kell valamit csinálni, és ennek a valaminek a fele el is veszik azzal, hogy az autó megcsinálja helyettem.

Szerintetek van esélyem arra, hogy valaha megszeretem? Vagy inkább cseréljem le, mert csak szenvedek benne?



2021. júl. 13. 00:22
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Akkor érdemes megpróbálni, hogy átrakod szekvenciális módba és te váltogatsz fel-le. :)
2021. júl. 13. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

A szekvenciális üzemmóddal már próbálkoztam. Oké, váltás, de épp a váltás lényege veszik el belőle: az érzet. Ugyanis az nincs benne, értelemszerűen. Tehát nincs meg az a határozott, "beklattyanó" érzés. #6, szerintem te ezt még soha nem érezted. Én is így voltam úgy 10 éven keresztül, amíg csak keresztmotoros autóim voltak, ahol a váltó bowdenes volt. Ott tényleg nincs váltási érzet, olyan váltani, mint egy tál sűrű lekvárban egy fakanalat tologatni ide-oda.

Dugózni szoktam, minden héten 2x megyek fel Pestre, általában 9 óra fele. Tudom mi az a dugó, de még így is azt mondom, hogy manuális kell. Egy jó manuális váltóval (sajnos kevés ilyen autó van az igaz) dugóban váltogatni is jó érzés, még ha 2 órán keresztül is kell csinálni.

2021. júl. 13. 08:59
 13/20 anonim ***** válasza:
77%

Váltogass kézzel.

Az élmény kedvéért kuplungolhatsz is a bal lábaddal a levegőben.

2021. júl. 13. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
67%
Vezess még úgy 15 évet és utána majd értékelni fogod az automatát. Bár ez a "dugóban váltogatni jó érzés" már egy kicsit fetisizmus felé hajlik, szóval lehet, hogy rajtad a kor sem segít :)
2021. júl. 13. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
84%
Csak hiányzik a megszokás.
2021. júl. 13. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
100%

nem láttam még leírva...

milyen váltó?

nekem DSG váltóm van (Audi, S-Tronic), gyorsan és határozottan vált, terhelés alatti váltásnál durrog, sport módban tisztán érezhető a mechanika működése, váltókarokat jó fogni a kormány mögött

igaz, ez specifikusan pont egy sportautó és úgy van hangolva a váltó működése, hogy élményt adjon, de engem kvázi másfél perc alatt meggyőzött arról, hogy másfajta váltóval szerelt autót soha többé nem fogok venni (legalábbis full elektromos autóig nem)

2021. júl. 13. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
59%

Tény, hogy technikailag jobb egy automata váltó ma már, mint egy kézi.

Legalábbis a jó automata váltók (amiket nem a legolcsóbb kisautókba raknak, hanem egy komolyabb márka átlagos autója). Általában jobban tudja, hogy épp melyik fokozatban érdemes lenni, gyorsabban vált, kevesebbet fogyaszt, stb stb.


Én őszintén szólva megszerettem - igaz, van 3 idősebb hobbiautóm, amikben mind manuális váltó van és egyébként is vezetési élményt tudnak nyújtani, így ha ahhoz van kedvem, elővehetem őket. Napi szinten viszont már 3 éve új automatás autóval járok, és persze, rém unalmas, főleg az idős gépeimhez képest, cserébe be tudok rakni egy podcastot, hangoskönyvet, akármit, és lazítani munkából hazafele. Egyébként is annyira unalmas már a legtöbb új autó, hogy manuális váltóval sem lenne élmény vezetni, így akkor már legalább lazítok, ha amúgy sincs benne semmi érdekes a csenden és nyugalmon kívül.


Városi dugóban egyébként nem tudom, hogy lehet nem szeretni, nekem ott nem hiányzik a folyamatos kuplungozás :)

2021. júl. 13. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
69%
Automata váltó + adaptív tempomat, jó fajta hangszigeteléssel, erős motorral egy álom lenne nekem...
2021. júl. 13. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
47%
automata váltókat is lehet használni manuális üzemmódban :OO :D Amúgy kérj kölcsön egy manuális váltósat valakitől és futkoss pár kört budapest belvárosában, visszasírod az automatát.
2021. júl. 13. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
63%
Nem kell erőltetni, ha ennyi idő alatt nem szoktad meg, akkor lehet már nem fogod, nekem az első utamon is természetes volt, hogy nem kell váltani, egyszer se akartam benyomni a kuplungot, pedig csak néha vezetek automatát. Ha a kézi váltót szereted, akkor még tudsz venni olyat, bár így belegondolva elég furcsa, hogy idáig fennmaradt, amikor már 100 éve kitalálták az automatát. Mindenesetre már elavult, a hibrid és elektromos kocsik terjedésével pedig lassan eltűnik. Én is szeretek amúgy váltogatni, de csak akkor, ha minimális a forgalom, városban kifejezetten nem jó, és ahogy egyre több kocsi lesz, egyre kevésbé szeretek vezetni sajnos. De haladni kell a korral, akármennyire nem akarunk, nekem az a természetes, hogy van klíma, meg elektromos ablak, a következő generációnak az, hogy automata váltó meg sávtartó meg rengeteg elektronika, az utána lévőnek már lehet az lesz, hogy az autóknak nincs hangja, vagy a jövőben még a kormányt se kell tekerni, stb.
2021. júl. 13. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!