Vitara vagy Niva 4x4?
Melyik lenne a jobb? Lenne városban is használva, de persze terepen is. Azt tudom, hogy a Lada az többet fogyaszt mint a Vitara és azt is, hogy a Vitara kapcsolható összkerekes, míg a Niva nem kapcsolható. Nem a 4-500 ezres autó lenne véve egyik modellből se, hanem inkább ilyen 8-900 forint lenne, amiből mindkettőből szerintem egesz jó alapotú van. Melyiknek szokott úgy allatalában több gondja lenni? (nem a larúgottakra gondolok) Illetve melyiknek jobb az alkatrész ellátása, és az alkatrész ár, ha esetleg valami be szarik?
A válaszokat előre is köszönöm.
Niva
Faék egyszerű a technika, van hozzá bőven alkatrész is.
Nem tudom, hogy 800-900 ezerért milyen Nivat adnak, de Vitarát olyan lerúgottat, amilyet állítólag nem akarsz venni, de szerinted egész jó állapotú van már annyiért.
Samurai, vagy Jimmy is másfél millió körüli összegért van, ami már nem ránézésre roncs, Vitarából is kb ennyiért kapod meg a három ajtóst, huszon-évesen, és az sem azt jelenti, hogy arra már nem kell költeni semmit.
Egyértelműen Vitara! Sokkal kiforrottabb, megbízhatóbb technika. A PP verziók extrákkal is elég jól el vannak látva. Az viszont sonszos, hogy ennyiért csak olyat kapsz, amire még egyszer ennyit kell költeni.
Nivát akkor sem vennék, ha csak terepre kellete. Oda inkább Samu, Pajero vagy LR.
8-9százért vitarat?!?Ugyan már....annyiert vitarának látszó romok vannak.
Ennyi penzert maradt a niva,bar illuzioid azzal kaocsolatban se legyenek.
Olcsón a Nivánál nem kapsz jobb autót terepre.
Elvault technika, sokat is fogyaszt. De terpen nagyon jól teljesít.
9es
Mármint én? Nekem aztán nem kéne Suzuki sem, nyugodt lehetsz. De a Niva egy traktor, tökéletesen alkalmatlan mindenféle közlekedésre. 1982-es Nivával kezdtük az offroadozást, tudom mi az a Niva. Terepen is szar volt, mert olyan istentelenül szarok az ülései, hogy ülni se lehetett benne, kapaszkodó nuku, semmi. Igen, elég szar helyeken is elmegy, de inkább kikerülöm azokat a nagyon rossz terepeket, mert ha Nivával aszfalton kell menni, az halálélmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!