Ha a kocsiban többen ülnek, több benzin fogy?
Elmondom, én hogy csinálom és miért - aztán majd lehet jól lepontozni.
Kiindulási helyzet: ugyanott dolgozol ahol én, ugyanabban az időbeosztásban.
Ha én kocsival járok, az nekem pénzbe kerül (mindegy, mennyibe). Cserébe szabad vagyok, akkor és oda megyek munka előtt/után, amikor és ahova akarok, csak magamra figyelek.
Na már most.
Ha elromlik az autód, és megkérsz, vigyelek el a héten, amíg szervizben van, nagyon szívesen segítek. Nem gond. Tényleg. Nem kérek érte semmit.
Ha viszont azt mondod, hogy ugyan, vihetnélek minden nap, akkor kifizeted.
Miért?
Először is, teher vagy a számomra. Azért járok busz helyett autóval, mert szabad vagyok, ott állok meg vásárolni vagy inni egy sört ahol akarok (itt lehet), azt hallgatok a rádióban amit akarok, sőt még énekelhetek is közben, anélkül, hogy bárkinek maradandó halláskárosodást okoznék. Te a jelenléteddel ettől a szabadságomtól megfosztasz, mert ha meló után még bemennék a kantinba ebédelni, akkor te kénytelen leszel megvárni, ott csorog a nyálad a kantin előtt, nézed az órádat, mennél már haza.
Továbbá felelősséggel is tartozok érted. Amíg egyedül vagyok, bevállalok egy előzést, amit utassal már nem feltétlen. Mert rinyálsz, mert lefejeled a szélvédőt ha erősebbet fékezek, mert bazstatni kell hogy csatold be a kva övet.
Extra macera vagy és extra felelősség.
Továbbá. Ha én elkések öt percet, vállalom a következményeit. De ha te is késel miattam, rám leszel dühös. Ha meg én kések miattad, mert nem vagy képes időben ott lenni ahol megbeszéltük, akkor én leszek rád dühös.
Macera, macera, macera.
És a lényeg csak most jön!
Ha elromlik az autód, ellopják a biciklidet, beteg aki hordani szokott, segítek, mert nem vagyok gci.
De ha csak simán spórolni akarsz rajtam, akkor rohadj meg.
Megspórolod a buszjegyedet? Megspórolod az autó tartását? Mindezt azon az áron, hogy nekem még plusz problémát okozol?
És ezek után még neked áll feljebb, ha pénzt kérek tőled?!
Ne azt nézd, hogy nekem napi 5 forint extra benzinköltséget jelentesz.
Azt nézd, hogy te megspórolod rajtam a havi buszbérlet árát!
Azt nézd, hogy nem kell autót venned és üzemben tartanod, ha én cipelem a seggedet! Az sem kevés pénz, amit megspórolsz!
Az a legkevesebb, hogy ha többtízezer forintot spórolsz MIATTAM havonta, akkor nem csak egy vállveregetéssel köszönöd meg.
Ha egy helyre megyünk bulizni, akkor nem természetes, hogy osztjuk a költségeket?
Nekem is volt fiatal koromban ilyen tanulópénz. Felzargatottak minket barátnőmmel ismerősei, hogy a csaját el tudnánk-e vinni pár faluval arrébb discoba. Egye fene elvittük. Majd kiböki, hogy a felét kifizeti mert hát így mi is eljöhettünk. (Hozzáteszem, eszünkben sem volt és nem is maradtunk)
Egyébként egy taxi 700ft alapdíj plusz 300 kilométerenként az 6700 csak oda. Oda vissza 13400. Jobb esetben 4 utas eloszthatja. Akkor kijön 3300 meg egy kicsi fejenként.
Az a pofátlanság, aki ehhez képest 7-800 forintot sajnál.
Ez szituáció függő. Nem mindegy, hogy félévente egyszer visz el, vagy együtt jártok dolgozni mindegy egyes nap.
Ha tényleg gyakori alkalom, napi szinten, vagy hetente többször jártok együtt ugyan oda, akkor így szokás igen, hogy beleadsz / osztoztok a költségen. (A többieket beleértve is) Hozzá teszem, ezt se 700 Forintokba szokták fizetni. Hanem havi szinten osztoznak mondjuk.
Ha téged fél évben egyszer eldob valahova, és elkér 20 km-re 700 Forintot. Hát esküszöm úgy pofán röhögném, amennyire csak lehet. Nekem leégne a bőr a képemről, ha akár baráttól, akár haver haverjától elkérnék 700 (HÉTSZÁZ) forintot... 20 km-re.
Komolyan, mennyire kell ehhez fillérb@szónak lenni?
Ha velem ezt megcsinálná valaki így járnék el:
1) Telibe arcon röhögném, hogy ennyire hiányzik neki a 700 Forint az életédből?
2) Kifizetném röhögés és szánalom közepette.
3) Soha többé nem ülnék be mellé.
1600 Forintos cigi árát sincs pofám elkérni a haveromtól, vagy egy Pizzáét. Ha kifizeti elfogadom, ha nem, nem szólok neki 4 szer, mert nekem kellemetlen.
De ők is meghívnak engem. Ez ilyen oda vissza kölcsönös dolog. Nem számolgatja senki, hogy ki kinek tartozik 100 Forintokkal. Rém kicsinyes.
Ilyen embernek, mint amit leírtál nem való amúgy autó, csak mondom.
Ismétlem, ha rendszeresen jártok együtt, akkor érthető az osztozkodás. Akkor tényleg úgy illik.
Ezért van magyarországon, hogy gavallérok vagyunk, aztán hó végén meg számolgatni kell a pénzt.
Na meg van az éremnek egy másik oldala is.
Én is voltam jó fej sokáig. Főleg húszévesen. Persze mindig mindenki haver volt. Egyszer adódott, hogy félretettem a kocsit hónapokra, felújítás miatt.
Érdekes módon elkoptak azok a nagyon jó barátok, meg jó eséllyel mindig volt kifogás, hogy ők miért nem érnek rá engem fuvarozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!