Ezres benzinessel autópályázni?
Úgy adódott hogy havi 2x Bécsbe kell menjek. Kb 350 km egy oda út.
Ezres Yarisom van.
Érdemes valami nagyobbra cserélni? Városban szoktam használni ott kényelmes
Két dolgot tudok javasolni:
- Próbáld ki a tömegközlekedést. Én is rendszeresen kb. 220 km-t megyek busszal autó helyett (autópályán) és sok szempontból jobb a busz. Olcsóbb és kényelmesen tudsz rajta olvasni vagy filmezni, nem pedig a tök egyenes pályán kerülgeted unottan a kamionokat.
- Próbálj ki egy-két próbautat a kocsiddal. Egy 60-70 lóerős autó is tud tartósan, nagyjából normális komfortot nyújtva 110 körül menni. A 130-at is tuti viszi, csak üvölteni fog a motor és a világ minden benzinjét kérni fogja.
Ha nem jön be a tömegközlekedés és a próbaút alapján a jelenlegi autód sem, akkor el lehet gondolkodni a váltáson komolyabban.
"Én is rendszeresen kb. 220 km-t megyek busszal..."
Én is ezt tettem, ennek hatására vettem autót, mert a buszozás felért egy kínzással. A 220 km-t a busz 4-4,5 óra alatt tette meg. Ehhez jött még a helyi közlekedés mindkét városban. Tehát bruttó 6 óra volt simán egy ilyen út csak oda. Ezt az autó háztól házig megteszi 2-2,5 óra alatt. Tehát nem kevéssel gyorsabb.
Ezen kívül az autó sokkal kényelmesebb. A buszon ilyen távra keskeny, kényelmetlen ülésekben behúzott lábbal kell végigücsörögni. Melletted ül egy idegen ember. Állandóan zörögnek, zsizsegnek, köhögnek, jön a fasirtos szendvics szaga, a fülhallgatókból kiszűrődő "tuc-tuc" zene. Én így képtelen vagyok olvasni, rosszul leszek a zötykölődéstől is. Ültem már olyan buszon ahol nem volt jó nyáron a klíma. Meg olyanon is ahol a sofőr télen szaunát csinált. A legrosszabb mikor egy köztes megállóban 20 percet ácsorgunk menetrend szerint. És nem történik semmi, csak a kényelmetlen helyzetben várod, hogy leteljen az idő. Arról nem is beszélve hogy mostanában végig fuldokolni kell a szájkosárban és még így is megfertőzhetnek.
Szóval nem mondom, hogy teljesen elvetendő a busz/vonat ötlete. Mindenki más, másképp tűri + ahol tényleg jó a tömegközlekedés, ott talán bevállalható alternatíva.
"Én is ezt tettem, ennek hatására vettem autót, mert a buszozás felért egy kínzással. A 220 km-t a busz 4-4,5 óra alatt tette meg. Ehhez jött még a helyi közlekedés mindkét városban. Tehát bruttó 6 óra volt simán egy ilyen út csak oda. Ezt az autó háztól házig megteszi 2-2,5 óra alatt. Tehát nem kevéssel gyorsabb."
Zalából járok, végig M7-esen megy, sehol sem áll meg a busz a két város között és ha nincs forgalom akkor a 220 km-t 2 óra 15-30 perc alatt tudja le. Ha van forgalom, akkor meg autóval sem lényegesen gyorsabb. Olyan fél óra az autó előnye, ha szabályosan megy az ember.
Rádásul itt havi 2 alkalomról van szó, én csak ezért biztos nem váltanék kocsit azonnal.
"Zalából járok, végig M7-esen megy, sehol sem áll meg a busz a két város között és ha nincs forgalom akkor a 220 km-t 2 óra 15-30 perc alatt..."
Elhiszem. Nem vontam kétségbe, hogy vannak az országnak olyan részei, ahol jó a tömegközlekedés. Sajnos ez nem mondható el általánosan az egész országra és nem mindenki Zalában lakik.
Azt is hozzátettem, nyilván nem véletlenül: ha jó a tömegközlekedés, akkor bevállalható az is.
Ahogy írtam korábban, ha a kérdező mégis az autó mellett marad: havi két alkalom miatt én sem cserélnék autót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!