Tényleg nem érdemes töltetni a klímát amíg hűt?
Van egy 2001-es Skoda Octaviám, ami 15 éve van a családunk tulajdonában, nálam 5, előttem bátyámnál 10 évet volt. Ez idő alatt nem volt rátöltve a klímára, és igazából most is szerintem rendesen hűt, néha már fázok is, igaz utaztam olyan kocsiban, ahol hamarabb lehűtötte az utasteret, bár az kisebb légterű autó is volt.
Gondolkodtam, hogy nem ártana már töltetni, viszont barátnőm szerint lehet csak rosszabb lesz. Neki egy Chevrolet Aveo-ja van amit újonan vett, és 4 évesen már töltetett a klímába, de nem lett olyan mint újkorában. Illetve előtte volt F astrám amit én töltettem, de az sem lett valami jó, inkább rosszabb, igaz abban elég sok kilométer is volt, így annak kompresszora lehet már meg volt kopva. De ebben a két autóban most "csak" 200 ezer kilométer körül jár az óra. Tavaly mértem, akkor 1-es fokozatban, kinti 28 foknál, 6 fokos levegőt fújt.
Ha jól működik, akkor felesleges piszkálni. 6 fok alapján tökéletes. Kb olyan mintha újra akarnád gyűrűztetni a dugattyúkat, csak azért mert öreg az autód, pedig semmi baja.
Nekem 15 éves az egyik autóm, 300k fölötti futott km-rel, automata digit klímás. Utoljára 8 éve kellett tölteni, azóta hozzá nem volt nyúlva a klímához. De jég hideget fúj. 22-23 fok alá nem is tekerem. A másik autóm 2 éves. Méretre hasonló. Ez is digit klímás, sőt még két zónás is. De közel nem hűt annyira intenzíven. Nyári nagy melegben rendesen le kell tekernem a hőfokot, hogy elviselhető egyen a benti hőmérséklet. 22 fokra állítva alig érezni valami kis szellőt és ömlik rólam a víz.
Majd ráérsz akkor töltetni bele amikor már nem kapcsol be a kevés nyomás miatt.
Nekem is 16 éves a peugeot és sose volt semmi baja a klimának , most is tökéletes.
Azt hogy sok helyen mit lehet olvasni, hagyd figyelmen kivűl.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!