Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Ebben az esetben honnan...

Ebben az esetben honnan kellett volna tudnom hogy a rendőr mire gondol?

Figyelt kérdés

A Szechenyi István térről hajtottam fel személygépkocsival a lánchídra. Na most ezt nem szándékosan tettem, csak a tábla közelébe érve ahol a kivételek olvashatóak: taxi, bkk, motorkerékpár ott már nincs lehetőség korrigálni mert mindkét irányból korlát van és záróvonal. Egyébként a gps az balra tartott volna csak elcsesztem mert nem láttam át hirtelen hogy ő most a balra vagy a jobbra tartó sávra gondol. Egyébként is ideges voltam mert a párom vittem haza műtétről és minden egyes úthiba miatt jajgatott mert fájdalmai voltak. Pechemre pont akkor megjelent mögöttem egy kisbusszal rendőrök. Aztán a megafonba elkezdett üvölteni hogy balra álljak félre. De még a híd közepén hártunk. Mondon magamban hát ez orbitális fszs@g, mert jönnek szembe de úgy voltam vele hogy hát ha a biztos úr ezt parancsolja akkor rendben. Megvártam azt az egy autót ami szembe jött majd amikor elment kissé bizonytalanul elkezdtem balra átsorolni a záróvonalon aztán azonnal üvöltött megint hogy a forgalommal szembe megyek meg mit csinálok (ekkor eléggé megkönnyebbültem hogy legalább ebben egyetértünk hogy ez egy nagyon hülye ötlet) Szóval mentem tovább a körforgalom irányába ami a híd után van. Aztán kinéztem magamnak hogy van egy parkoló a körforgalomból kifelé menet a jobb oldalon és ott szándekoztam megallni, de amíg még a körforgalomban voltam újból visít hogy miért nem alltam meg.(miközben épp meg akartam állni az előbb említett helyen) Aztán mondta hogy ott ahol vagyok álljak meg. Aztán kiszállt, odasétált a bal 1 -hez és a kezével mutatta hogy oda álljak meg a parkolóba.(Mondjuk nem értem akkor miért állított meg előtte ha magam is oda akartam állni ahová mutatta) Aztán végül nem bírságolt meg hanem csak figyelmeztetett. Engem amúgy nagyon bántott a dolog és otthon meg is néztem google street view-al mert ott a helyszínen nem értettem mi volt a gond hogy mit magyaráz annyira behajtani tilos tábláról. Aztán mikor itthon utána néztem akkor láttam hogy végülis nem az az álltalános mindenkinek behajtani tilos tábla (vörös alapon fehér csík) hanem a "mindkét irányból behajtani tilos" tábla ami a fehér alapon piros kör. Megjegyzem fogalmam sem volt ennek a táblának a létezéséről (eleve nem is értsm miért nem sima behajtani táblát tesznek ha ott annyira irgum burgum tilos behajtani, aztán annak alá lehet írni a kivételt). Próba képpen lementettem erről a tábláról a képet, megmutattam a feleségemnek (fogalma sem volt róla hogy mi az, megmutattam a kollegáimnak azok sem tudták mi az magyarazat nélkül. Ha úgy kérdeztem mondják el melyik a "mindkét irányból behajtani tilos" tábla akkor

nem mondta meg senki hogy az márpedig a fehér alapon piros kör. Na mielőtt valakinek ettől kinyílna a bicska a zsebében nem állítom hogy ez egy reprezentatív felmérés lenne és azt sem hogy nem én voltam a hülye csak annyit hogy nem értem hogy miért van az hogy többnyire mindenki egyetlen behajtani tilos táblát ismer a már említett piros alapon fehér vízszintes vonalat..


Plusz kérdés: Amúgy miért határoztak úgy hogy ott tilos felhajtani személygépjárművel? Addig értem hogy mert ez a szabály de mi az a hasznos közlekedésbeli előny ami egyébként indokolja hogy ennek így kell lennie? (Nem vagyok budapesti, abszolút nincsen helyismeretem)


Plusz kérdés:


Miért van még a google street view képeken is több teljesen szabálytalanul közlekedő személygépjármű abból az irányból a hídon?


ma 02:58
 1/1 A kérdező kommentje:

Ja annyival kiegészíteném hogy utólag amúgy rájöttem hogy a "balra álljál félre" valószínűleg azt jelentette, azt akarta hogy a körforgalmon belül balra húzódjak le a forgalom elől elzárt részen.

(Ott nekem akkor ehhez nem volt valahogy fantáziám) de sokat segített volna vele ha azt momdja álljak meg a körforgalomban. Akkor egyértelmű.

ma 03:07

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!