Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Hogy is van ez a száguldozás...

Hogy is van ez a száguldozás az amatőr és a profibb sofőrök között?

Figyelt kérdés

Megpróbálom érthetően és tömören megfogalmazni.

Tehát, mivel szeretem az autókat, a vezetéstechnika is vonz, így odafigyelek arra ki, hogyan vezet, miket beszél.

S úgy látom, hogy sok amatőr sofőr (gondolok itt azokra, akiknek fél-egy éve van jogosítványuk, de előtte sem űztek semmi olyasmit, ami a vezetés előnyére válhat) azok közül többen is esztelenül hajtanak. Számomra már az is sok, hogy ha este, erdős területen valaki 160-180-al hajt, de gondoltam ezt más is megteszi nyáron, ha jó az út, tiszta az idő stb. Viszont nálam kicsapta a biztosítékot, hogy ugyanez az illető ebben a téli csúszós, ködös időben a minap ugyanúgy vezetett, ráadásul nem is egyedül... Aztán más, elmondása szerint 170-el ment bele egy körforgalomba. Még szép, hogy összetörte a kocsit, de ha igaz lenne szerintem ő is többel kötötte volna be. Mindenesetre ilyesmivel biztos nem dicsekednék.

Nem tartom magam szentnek, mert mikor tehetem én is megyek 110-el,120-al, de hülyeségeket nem csinálok azért. Szerintem mindenki érzi azt a határt ami még neki belefér és biztonságban érzi magát. Ezek szerint akkor az olyanoknak, mint a fentebb említettek, ez a küszöb ennyire ki van tolódva?

Egy autóversenyzőtől nincs bátrabb és gyakorlottabb sofőr, vagyis nekik is elég széles lehet az a képesség, bátorság tartomány amiben mozognak, akkor ők is így vezetnek, csak erről mi nem tudhatunk?



2020. jan. 19. 16:03
 1/9 anonim ***** válasza:
60%

Kezdjük ott, hogy közúti közlekedésben alapból nem a "határokat" kellene érezni, hanem biztonságosan közlekedni a törvények és KRESZ szerint, akkor az esetek nagy %-ban nem lenne baj.


A határt sem érzi mindenki, hiszen ha éreznék nem csinálnának hülyeséget. Illetve sokan tévesen mérik fel a saját és autójuk képességét, ha felmérik egyáltalán.


Az, hogy ki hogy vezet, leginkább intelligencia kérdése. Autóversenyzők között is van olyan, aki megtartja a tudását a pályára. Illetve ott is vannak "befizetett" versenyzők akik az utcán is emberkednek.

2020. jan. 19. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Lehet nem kellene elhinni ezeket a nagyotmondásokat.


160-170 körforgalomban persze... Gyakorlatilag átrepülne a virágágyáson aztán fejtetőn állna meg a túloldalon...

2020. jan. 19. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
85%

Én azt gondolom hogy ez hatalmas nagy felelőtlenség, ezért is kellene a korhatárt fentebb emelni mondjuk 19 évre. Azért ebben a korban a többség már tudatában van annak, hogy nem csak ő van egyedül az úton.

Az is probléma még, hogy rengetegen jobban szeretnének vezetni az átlagnál és ennek fényében hűű de rutinosnak képzelik magukat. Pedig hatalmas tévhitben vannak. Majd ha a 170km/h-jával megpördül vagy kap egy durrdefektet és meg tudja fogni az autót akkor már verheti a mellét, akkor már lesz mire.

Nekem az egyik osztálytársam alá fél éves jogsival apuci alá tolta a 7-es BMW-t aztán éjjel egy országúton 220-nál megpördült és totálkárra törte az autóját. Annyi volt a szerencséje, hogy nem fának csapódott hanem mezőre sodródott ki, így nagy baja nem lett. De egy néhány csontja eltört.


Én azt gondolom, hogy egy rutinos, tapasztalt vezetőnek van kellő intelligenciája ahhoz, hogy fel tudja mérni hol az ahol lazábbra foghatja és hol kell körültekintőbbnek lenni. Ugyanis a rutin nem ott kezdődik, hogy be tudsz venni egy kanyart 120-al,hanemhogy előre felismered a lehetséges dynomen helyzeteket és mindent elkövetsz azért, hogy ez ne alakulhasson ki és ezt a helyzetet dinamikusan tudod kezelni.

Hogy mondjak egy példát is: megállóba álló buszt nem kerülsz ki fékezés nélkül 50km/h-val,mert bármikor kiléphet mögüle egy figyelmetlen gyalogos. Ez is egy gyakori hiba kezdő sofőröknél akik azt hiszik mekkora májerek, de egy rutinos sofőr itt egyértelműen fékez egy kicsit mert a bizalmi elv nem vonatkozik az idősekre és gyerekekre.

Hangsúly mindig a jó helyzetfelismerésen és dinamikán van. Ennyi a lényeg.

Ajánlom a Hidi Gábor oktatónak a videóit. Rengeteget lehet belőle tanulni akár 20 éves vezetői múlttal is.

2020. jan. 19. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
84%

#3-as vagyok

Azt elfelejtettem odaírni, hogy kis híján 19 vagyok, 1,5 éve van kezembe jogsi, ezalatt 10 ezer kilómétert vezettem le balesetmentesen különböző járműveken. Ettől függetlenül még csak egy kis rutintalan senki vagyok az utakon aki egyenlőre azon szinten van, hogy nem töri össze magát és igyekszem is ennek tudatában közlekedni. Van még mit tanulnom, lesz még 10-20 év múlva is.

2020. jan. 19. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
82%

“Egy autóversenyzőtől nincs bátrabb és gyakorlottabb sofőr, vagyis nekik is elég széles lehet az a képesség, bátorság tartomány amiben mozognak, akkor ők is így vezetnek, csak erről mi nem tudhatunk?”


Akkor a magyar sofőrök 90%-a autóversenyző legalább is vezetési stílus alapján.


Egy ismerősöm ilyen volt. Jogsi megszerzése után vett egy 1.9 TDI Golf 4-et, majd az első 300-as csekkig így vezetett. Aztán összement az arc mikor a kocsi értékének feléről szóló csekkett ki kellett fizetni (természetesen részletekben). Azóta mindent betart a fiú.

Amúgy sosem fogom megérteni az embereket.

Tegyük fel megyek 105-öt lakotton kívül, tolnak, veszélyesen előzgetnek mintha az életük múlna rajta. Ennyire nem számít 30.000? Valós 105 természetesen.

Én 23 évesen vettem egy új, 140 lovas, turbós autót amivel azért már lehet közlekedni, de eszembe sem jutna a tűrésnél jobban túllépni a sebességet.

Ha annyira nyomhatnékom van akkor kimegyek egy versenypályára, 20 körül megvan, és legálisan mehetek 180-at. Nem lesz több pontom, nem kerül 30-ba, nem sodrok családokat életveszélybe. És érdekes módon a pályán mindenki normális, elengedik a gyorsabbat, indexelnek, ha gond van segítenek.

Valahogy ott boyracerekkel, apukedvenceivel, fehérfurgonossal, cégesSkodással sosem találkozom...

2020. jan. 19. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Na meg bírság ide vagy oda, a pénzt mindig lehet pótolni de az emberi életet azt nem... Abból csak egy van. Azt nem mondom, hogy sajnos mert így is túl népesedés van, de azért ne így próbáljuk már korrigálni ezt a problémát 😅
2020. jan. 19. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Így gondolom én is. Egy a gondolkodásunk ezek szerint.

Ugyanakkor ahhoz is kell egy bizonyos fokú érettség, hogy az ember fia különbséget tudjon tenni aközött, hogy szeret vezetni meg tud is vezetni. A kettő nem jár kéz a kézben egymással ugyebár.

Ahogy eddig tapasztaltam, ha nem előbb, akkor utóbb mindenki elnyer valamilyen büntetést. Jobbik esetben a rendőr büntet, rosszabb esetben az élet.

Szerintem fölösleges lenne felvinni 19 évre a jogosítvány korhatárt... Aki olyan típus, az 25 évesen is úgy fog vezetni,bár igaz, addigra azért a nagy többségnek csakugyan megjön az esze.

2020. jan. 25. 22:17
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Végülis ha azt nézzük, hogy Amerika egyes államaiban 14 éves kortól szerezhetsz B kategóriás jogosítványt akkor azt kell mondjam, hogy nem állunk rosszul.

Bár nem mernék kimenni a forgalomba azzal a tudattal, hogy 14 évesek jönnek velem szembe. Hiába ülnek mellette felnőttek , az akkor sem olyan.

2020. jan. 26. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
170-el a körforgalom az instant temető.Esetleg valami 2 sávosba f1 autóval Hamilton lehet bevenné de egy átlag utcai kocsival lehetetlen.Repülne vagy 50-60 métert és tuti nem szállna ki a kocsiból élve.Erdőbe meg szimplán hülyeség annyival menni mert ha kiugrik eléd valami akkor sz.rrá törik az autó.Ezek ilyen halálos irambanon meg nfs-en nevelkedett hülyegyerekek akik szeretnének meghalni az úton.
2020. aug. 31. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!