Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Hogyan lenne érdemes kideríten...

Hogyan lenne érdemes kideríteni, hogy mégis merre haladunk az ismerkedésben?

Figyelt kérdés

2 hónapja, hogy elkezdtünk beszélgetni, azóta 5-6 találkozáson vagyunk túl, ebből volt több napos is, az elején nekem nem voltak komoly szándékaim, csak szórakozni akartam, amit már az első alkalommal a tudtára adtam, így elég lazán kezeltük mindketten, de aztán valahogy egyre több találkozó lett, és napi szinten chatelünk azóta. Megváltoztak az érzéseim, és úgy érzem többet szeretnék, viszont mivel eleve én kezdtem komolytalanul, fogalmam sincs, hogy ő milyen érzésekkel találkozgatott velem, a megnyilvánulásaiban kettősséget láttam, talán azért mert bennem is sokáig kettősség volt, próbáltam tagadni, hogy számomra mégis csak több ez mint szimpla laza kavarás. Egy elég hosszú kapcsolatom ért véget a múltban, és emiatt nem is kerestem komolyat, úgy éreztem idő kell hozzá. De most mégis azt érzem, hogy vele eltudnék képzelni valami komolyabbat. Szerintetek, hogy lehetne ezt a legjobban megbeszélni, először nyíljak meg és mondjam el hogy nekem változtak az érzéseim, vagy inkább előbb kérdezzek rá, hogy ő hogyan áll az egészhez? Nem azt akarom ezzel kierőszakolni belőle, hogy akkor most egyből beszéljük meg hogy kapcsolatban vagyunk/leszünk, csak úgy a szándékokkal szeretnék tisztában lenni, hogy számára ez csak laza kapcsolat, vagy úgy van vele, hogy még komolyabb is lehet belőle ha úgy alakul, tehát hogy nem zárkózik e el előle.


26/L



ma 12:59
 1/4 anonim válasza:

Ha tőle is kérdezed elsőnek, ugyan azt fogja mondani mint amit előre lebeszéltetek.

Ha mást akarsz akkor ezt mondd te.

ma 13:50
 2/4 anonim válasza:
Te akarsz többet, és neked változott meg az álláspontod (legalábbis ezt biztosan tudjuk), tehát neked kell kiterítened a lapjaidat. Szerintem mondd el, hogy mit érzel, mit gondolsz, aztán meglátod, hogy ő hogyan fog viszonyulni ehhez az egészhez.
ma 15:19
 3/4 Tejesbaba válasza:
Szia, sok minden elképzelhető. Ugye azt írtad, hogy az elején te voltál úgy vele, hogy laza kapcsolatot szeretnél, ráadásul sokáig te is kettősséget mutattál, és ezt valószínűleg ő is érezte rajtad, kivehető elég tisztán a kérdésedből, hogy benned is csak mostanában tudatosult, hogy mit is szeretnél. Szerintem még várjál egy picit, bár fogalmam sincs mi a hobbitok, de egyenlőre csak legyél egy picit nyomulósabb, DE ne úgy hogy "megfojtsd"........hanem menjetek el moziba, színházba, beszélgessetek hogy kinek mi miért tetszett, és mi, miért kevésbé stb-stb........nem mondom hogy ne chateljetek, pláne ha úgy jön ki a lépés, hogy egy hétig nem látjátok egymást, de személyesen próbáljatok meg egy picit többet beszélni, találkozgatni, programokat kitalálni szerintem.........................Szerintem kicsit gyors lenne, ha egyből ki teregednéd a lapokat, pláne hogy sokáig te is kettősséget mutattál irányába. Mivel sokfélék vagyunk, nagyon sok minden lehetséges, simán lehet hogy neki is tökre bejössz, és örülne a dolognak, de még adjál egy kis időt magatoknak, hogy pontosabban feltud mérni a dolgokat............................Valószínűleg részéről is többről van szó ha folyamatosan chateltek, tartjátok egymással a kapcsolatot, ha vársz figyelsz és egy picit rámenősebb vagy, lehet ő fog neked mondani olyan dolgokat, amiket te akarnál mondani most neki. Éveket nyilván ne várjál, ha nem lép semmit, de előbb-utóbb le kell esnie neki, hogy többet szeretnél.
ma 16:23
 4/4 anonim válasza:
Úgy, hogy elmondod neki, te hogyan érzel.
ma 16:26

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!