Nők, tudtok mesélni arról, hogy ez mitől red flag?

Tényleg nagyon sokat gondolkodok ezen és tudom, hogy nekem kellene változtatni. Csak úgy érzem, hogy ha változtatok, az már nem az én személyiségem.

Szóval a covid előtt bevonatoztam minden egyes nap Budapestre a munkahelyemre. Borzasztó fáradt voltam, elegem lett. Nem igazán akartam sosem Bpn élni, de tudtam, hogy az albérlet fizetése nem logikus, illetve olyan munkahely nincs máshol, ami a szakmámba illeszkedik, ezért vettem egy lakást Budapesten, a kisebb részét hitelből fizettem. Benne is laktam pár hónapot, aztán jött a covid és megszűnt a munkahelyem, így nem akartam Bpn maradni. Azóta távmunkában dolgozok.

Na és itt jön a köztudottan red flag dolog: a szüleimmel élek. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy Budapesten én csak egy kis lyukat tudtam venni, aminek se erkélye, se kertje nincs, 23 m2 az egész. Ezzel sem lenne akkora gond, ha barátaim lennének Budapesten, de nem ott jártam egyetemre, és elég keveset dolgoztam ott helyileg. Szóval ahhoz, hogy én itt fent lakjak, vállalnom kellene a közel 0 szocializációt. Legfeljebb boltba tudnék eljárni, meg esetleg valami közösségi hobbit bevállalni. Ahol ismerkedni lehetne, az talán a salsa/bachata, amire jártam, de nem jött be. A kendó jobban érdekelne, de ott nem hiszem, hogy túl sok nővel összefutnék. Koncertekből talán évi 1 van, ami igazán érdekel, de azért ez a gyakoriság nem fog hozzásegíteni ahhoz, hogy megismerjek valakit. Szóval valószínűleg éveken át a budapesti kis lakásban a falakat bámulnám.

Vidéken a szüleimmel egy kertes házban élek. Ez legalább egy jóval nagyobb ház és azért legalább pár mondatot tudok váltani emberekkel. Itt viszont velem egykorú nők sem igazán vannak, minden régi ismerősöm rég elköltözött innen.

Próbálok online ismerkedni, de elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ez az 1 órára élés Budapesttől, ráadásul az, hogy a szüleimmel élek, egy óriási nagy red flag, hiába teszem mindig hozzá, hogy van Bpn lakásom (amit amúgy én vettem).

Úgy látom, hogy az egyetlen kibúvó ebből az lenne, hogy felköltözök a lakásomba Bp-n, és vagy bevállalom azt, hogy akár hónapokon át a 4 falat bámulom, amíg egy társkeresőn lesz olyan, aki ismerkedne velem. Ez tűnik megvalósíthatóbbnak.

Vagy teljesen szakmát váltok (ami végtelen idő, mire a velem egykorúak tapasztalati szintjére húznám fel magam kezdőből), amihez jobban kell személyes kapcsolatokat kialakítani, így elviselhető lenne a kisméretű lakás is.

Tényleg le kellene nyelnem a békát és kaparni a falat magányosan fél évig vagy akár néhány évig egyedül Budapesten ahhoz, hogy lehetőségem legyen ismerkedni? Miért nem jó a nőknek az, hogy randi mondjuk 1-2 hétvégén és ha többet szeretne, akkor felköltöznék és gyakrabban tudnánk találkozni/összeköltözni?

32F