Volt már közöttetek bárki a budapesti RapidRandi-n ( ilyen speed dating 7 nő vs. 7 férfi )? Ha igen mik a vélemények? Ha nem és mástól hallott, miket hallott?
2003 óta létezik és nagyon régóta gondolkozom rajta, hogy menjek, mert iszonyatosankínosan érezném magam. Most viszont eldöntöttem 30-as éveim közepe felé hogy kipróbálom, holott alig látok reményt, hiszen "csak" 7 nő lesz és 7 férfi.
Tehát konkurencia elég sok, de nő meg elég kevés.
30-as generáció vagyok, most ősszel fogok részt venni rajta. Bármilyen infónak örülök.
36F
Nekem egyik rokonom volt (igaz, ennek már 10 éve), és bár végül nem lett belőle kapcsolat, de azt mondta, hogy tetszett neki az ötlet is, és a megvalósítás is. Nekem is javasolta, de valahogy nekem ez a koncepció finoman szólva kevésbé tetszett, mint neki. Igazából az egyik problémám vele az, hogy 7 személy az nagyon kevés. Ha a mindennapokban a környezetemben levő több tucat nőből senkivel nem tudtam összejönni, akkor mennyire valószínű, hogy random 7 nő közül majd megtalálom a szerelmet? Oké, hogy ők eleve társkeresési szándékkal jöttek, de ez akkor is kevés. Persze, tudom, ez csak a kezdet, nem kell azonnal hűséget fogadni, de itt jön a másik dolog, ami nekem nem tetszik. Döntsük el 7 perc alatt, hogy ki szimpatikus, és ki nem. Ez sokaknál óhatatlanul át fog csapni "önmaguk eladásába", nem önmagukat adják, hanem egy megjátszott szerepet fogunk látni belőlük.
Ettől függetlenül sok sikert kívánok! :-) Attól, hogy nekem nem tetszik, másnak még simán bejöhet. ;-)
Köszönöm a válaszokat.
A 2-es válaszolónak: ez jópofa, akkor lehet egy rendezvényre megyünk. Mindkettőnknek sok sikert! Egy leszek a 7-ből.
Elég nehéz volt helyet kapni, pedig szerintem lenne rá igény, férfi oldalról mindenképpen.
4-es válaszoló: abszolút azt gondolom, hogy jól gondolkodsz.
Én 2003 óta rendezik ezeket és azóta szemezek vele, de csak most 36 éves koromra vettem rá magam, pedig igazából veszíteni valóm nem lett volna vele.
Persze, vakrandi tehát tényleg BÁRMILYEN ember lehet majd ott, csak egy korosztály van megadva tól-ig. Fogalma sincs az embernek hogy kik várnak majd ott rá.
Lakatrandin voltam anno,
Nagy merítés volt, inkább klikkek alakultak ki, akik "együtt" jöttek, és a többiek.
Kulcs nyitogatás eléggé vadórzon ment, első körben még mujáskodtunk FFiak, aztán pedig nem is az ismerkedésen volt a szó csak hogy meglegyen a párja a kulcsnak...
7villámrandira megmondom őszintén, kapsz 7 random csajt akit leültetnek eléd, nekem túl gyors és erőltetettnek gondolom, ha külsőre ok akkor lehet ok, "Nő választ alapon.
5percbe mindenkinek nem mondhatod el magad, se az utad. Magnószalag érzés lenne.
Mindenesetre várom hogy sikerült mindkettőtöknek. Sok Sikert!
Nekem volt kölcsönös egyezés többször, de utána nem akartak találkozni. Elég furcsa nem? Akkor minek jelölt vissza egyáltalán. Na mindegy, szíve joga.
Szerintem legalább 5-10-20 ilyenre el kell menni hogy kifogjon az ember valakit akivel valóban szimpatikusak egymásnak.
Ezért is van garancia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!