Vannak itt olyan férfiak, akiket nem zavar, ha a nő spirituális dolgokkal foglalkozik hivatásszerűen?

#20

Jahovistával viszont én sosem kezdenék. Vagy bármilyen bigott fanatikus szekta hívővel.

Szögezzük le: nem hiszek benne, mint ahogy más mitológiai, misztikus dologban sem. Mondanám azt, hogy én a tudományban és az emberségben hiszek, de előbbi nem hit kérdése véleményem szerint.

De!

Tiszteletben tartom más vélményét és világnézetét, feltéve, ha ez oda-vissza kölcsönös. Kivéve, ha azzal az illető másoknak kifejezett kárt okoz.

Most az, hogy mittudomén... jóslással foglalkozol, az semmivel nem másabb, mint amikor pl. valaki lelkész. Van egy hitvilág, és annak segítségével próbálja mások életét segíteni. Nincs ezzel semmi baj. De ha valaki ezzel mások életét sodorja veszélybe, azt már nem veszi be a gyomrom. Mire is gondolok? Mondjuk amikor a rákos beteget a "természetgyógyász" lebeszéli az orvosi kezelésről, és elhiteti vele, hogy - némi egész komoly összegért persze - csak a szellemét kell rendbetenni, és egyetlen műtét, vagy kemó nélkül fel fog épülni. Két olyan embert is ismerek (illetve... már csak ismertem), akiken az orvostudomány segíthetett volna, de lebeszélték őket, az egyiket egy "természetgyógyász", a másikat meg valami spirituális életvezetési tanácsadó. (Nem tudom, mi a pontos megnevezése.) Mindketten meghaltak. Talán a legszomorúbb, hogy az első személy egy hónappal a halála előtt rádöbbent, hogy mennyire nem ér semmit a "természetgyógyász" "munkája", és akkor, utolsó kétségbeesésében fordult az orvosokhoz. Akik már csak pár héttel tudták meghosszabbítani az életét. Volt egy műtétje is, de miután felnyitották, félbe is szakították a műtétet, mert annyira már el volt terjedve a rák a testében, hogy ha csak a felét kimetszették volna, abba halt volna bele ott helyben. Összevarrták, és ébredés után közölték vele, hogy sajnos ez van, pár nap, és meghal.

Közel sem biztos, hogy bármelyikük élne orvosi kezelés mellett is (volt munkatársam mihelyett megtudta, egyből elkezdte a kezelést, és másfél év alatt elvitte a kór), de a túlélsi esélyük olyan 70% körül lett volna. Így meg 0,00%. Két olyan emberről tudok a tágabb környezetemben, akik szintén rákosak voltak, időben elkezdték az orvosi kezelést, és teljesen felépültek.

Bocs a monológért, csak azért fejtettem ki ezt ennyire, hogy lásd, mi az, amivel semmi bajom nincs, és mi az, ami zavar.

A fanatizmust sem kedvelem. Igaz... egy jó ideig jártam szektás lánnyal, háát... a szerencse az volt, hogy ennek ellenére ő a kevésbé hívők közé tartozott. De így is voltak súrlódások bőven.

De ameddig valaki nem fanatikus, és szükség esetén képes két lábbal a földön járni, addig nincs ezzel problémám.