Az baj, ha valamiért kifejezetten olyan barátnőre vágyok, akivel rendszeresen be lehet rúgni?
Úgy képzelem el az ideális páromat, hogy szinte mindent együtt csinálunk, a végletekig megbízunk egymásban, és két- háromnaponta a nap végén együtt összedobunk egy kis pénzt piára, amit a közelben lévő kis boltban megveszünk, majd otthon kettesben, például egy film mellett elfogyasztjuk. Semmiképp sem tajrészegre isszuk magunkat, hogy másnap ne is emlékezzünk rá, hanem csak úgy mértékkel, hogy már szédüljünk egy kicsit, meg az átlagosnál jobban érezzük magunkat.
Szerintetek találhatok olyan korombeli lányt, akinek van kedve együtt "szédülni"?
Na jó, nyilván nem csak azt, hanem az összes többit is, amiket előtte leírtam.
És szerintetek baj, ha ilyenre vágyom?
21/F
Nem baj. Mindig gyönyörű, ha két hasonló ember megtalálja egymást, ilyen állapotban se nem, se távolság, se az érdeklődés tárgya nem különb.
Kicsit én is ilyen vagyok, mert néha nagyon szeretek "letropálódni" este a sötét szobában a tévé előtt, de én csak egyedül. Mert úgy csinálhatok bármit, senki előtt nem lesz gáz. És ilyen sűrűséget (2-3 nap) akkor se bírnék, ha nem kéne ennyit tanulnom, meg sajnos nem is egészséges.
22/L.
Az Anonim Alkoholisták közt találhatsz megingatható alanyt...
Akinek kétnaponta kell akár csak egy pohárral is, mert szüksége van erre a rendszerre, hogy jól érezze magát, az alkoholista. Ha bort iszik, ha pálinkát. Nem csak a sörhasú, üres üvegek között fetrengő, állandóan hótrészeg vagy eszméletlen tróger az alkoholista, csak az alsóbb szintje ennek a kategóriának.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!