Akik 22-25 évesen 16-18 éves barátnőt szedtek össze, ők hol találták a párjukat?
A saját korosztályomról lemondtam, egyszerűen azt látom hogy a 21-25 éves egyetemista vagy bármilyen egyéb felsőoktatásban tanuló csajokból két fajta van:
1.) Nincs is igénye párkapcsolatra, kizárólag az egyetem létezik a számára. Brutálisan maximalista, feltehetőleg otthon egész kiskorától úgy kezelték, hogy ha nem 110%-ot teljesít akkor nem érdemli meg a szeretetet. És végül kialakult ez a beteges mértékű tanulási kényszer benne. Erre lehet azt mondani, hogy "hát de ez egy tök jó tulajdonság", de szerintem inkább káros.
Amikor egy totál useless tölteléktárgyra is heteken keresztül napi 2 órát fordít valaki, mert nem éri be egy hármassal, hanem betegesen az ötösre hajt még 22 évesen is, az szerintem nem oké.
Az ilyen lányok hiába kedvesek, bűbájosak, esetleg még humorosak is, egyszerűen fél órára nem lehetne őket elhívni kávézni vagy akármi, mert már a hat hét múlva esedékes ZH-ján jár fejben...
2.) Akar kapcsolatot, de nem egy huszonéves, értelemszerűen szerény egzisztenciával bíró sráccal. Persze a jól begyakorolt duma megy nekik, hogy ők őszinteséget, kedvességet, intellektust várnak csak a párjuktól, és nem anyagiak mentén válogatnak... aha... tök érdekes, úgy fest a kedves, intelligens, őszinte pasik csak 30 felett jelennek meg. Addig hol voltak? Ja, addig huszonévesek voltak, és nem tudtak felmutatni annyi egzisztenciát mint 5-6 évvel később...
Szóval na, lemondtam a korosztályomról.
Úgyhogy fiatalabbak közt keresgélnék.
Egy 17 éves lánynak szerintem már az is imponáló, hogy öneltartó vagyok, van munkám, mellette vegyésztechnikusnak tanulok, és bőven túl vagyok azokon a kamaszkori hülyeségeken mint amiben az ő osztálytársai még éppen benne vannak. Plusz van rendes arcszőrzetem, nem ilyen 18 éves fiúkra jellemző macskabajusz.
Na de egy kérdésem van: Hogyan találkoznék én egyáltalán ilyen lányokkal?
Akinek van tapasztalata, hogy milyen alkalom teremtett neki lehetőséget 4-5 évvel fiatalabb kamasz csajokkal ismerkedni az leírhatná.
Köszi
Nem voltam a gyakorira ráutalva csak munkahelyen unatkozok ezért fent vagyok. :3
És nem zsákbamacska mert ha szimpatikus bejelölöd facebookon és látod milyen. Ha nem akarsz semmit akkor hagyod. :3
De ez a hisztis stílus sem túl metálos :P
Lehet úgy nézel ki mint sok másik srác is de legalább JÓL.
És azért nem sok embernek van olyan haja. :3
Nem kell mindig a tömeget követni, de nem árt figyelni hátha adnak valami jó ötletet.
"De az, hogy még válogass is már nem a te kategóriád."
Mindenkinek vannak elképzelései, ez pedig nem a külsején múlik.Attól hogy interneten vagy lehetsz illedelmes is.Kérdező, én tipikusan az első lány vagyok leírásba, de 16 éves, a korod nem határozza meg az értékrended.Próbálj inkább máshol ismerkedni, ne kor szerint kategorizálj.Biztos vagyok, hogy találsz goth/metálos csoportot.
Utolsó most mondja azt hogy nem jössz be.
Látod itt a kérdező mekkora hisztit levágott mert őszintén válaszoltak neki.
Ki kell ismerni a női természetet, ha bejössz a csajnak akkor engedd minden szabályból elvárásból kivételt tesz, viszont ha nem akkor mindig lesz oka lekoptatni.
Eredetileg azért jöttem, hogy katasztrófaturistaként olvassam a kérdés típusából adódóan kötelező jelleggel megjelenő érdekes válaszokat... de ha már itt vagyok, hozzáteszek valamit a projekthez:
Sokat nyavalyogsz.
Sokat általánosítasz.
Elég lealacsonyító az elképzelés, hogy a megjelölt korosztályba tartozó lányok elájulnak attól, hogy önellátó vagy szőrös vagy. Egyrészt azt feltételezteti, hogy annyira lent van az ingerküszöbük, hogy lenyűgözi őket valami, amit majd elérnek ők is pár év múlva.
Másrészt azt jelzi, hogy mivel a kisebb elvárások miatt menekülsz ehhez a korosztályhoz, kevésbé értékesként vannak ők kezelve, könnyebb, befolyásolhatóbb prédaként. A kiegyenlítetlen erőviszonyok megteremtésére gyúrsz, - ami alapból is fennáll az eltérő léptékű tapasztaltság és mentális/érzelmi érettség miatt - mert attól érzed magad biztonságban, ha a kevésbé értékesek között még inkább kiemelésre kerülhetnek a te értékeid, anélkül, hogy a másik konkurenciát képezne.
Más szóval, aki idősebb létére tinilányokat vagy tinifiúkat akar, az nem kapcsolatra vágyik valójában, hanem egy rajongóra, akinek a szemében ő lehet az isten. Ami visszataszító.
Mindazonáltal kíváncsi vagyok... ha a 18 éves csaj egyetemre megy, és átmegy tanulógépbe, mert szilárd céljai vannak, amiket el akar érni, akkor dobod, és megint lentebb válogatsz?
Egy goth vélemény
Ehh... utolsó válaszolóra reagálnék csak, mert ő már eléggé magasra tolta a szándékos félreértés mértékét ahhoz, hogy megérjen egy választ.
(éjjel fél kettőkor eléggé nyűgös lehettél, vagy nem tudom).
"Sokat nyavalyogsz.
Sokat általánosítasz."
Ez egy gyakorira kiírt kérdés. Ide az emberek azokkal a bajaikkal jönnek, amiket napközben amúgy meg se említenek feltétlenül.
Egyik előző válaszoló is már beleesett ebbe, hogy ebből az egy kérdésemből és kb 5 kommentemből akar cakkumpakk elhelyezni és leírni mint személyt.
Én is leírhatnálak butthurt-ös feminácinak aki rage-elt egy jót éjjel fél kettőkor, mert kb ez az első kép ami eszembe jut a kommentedről, de bízom benne, hogy talán ennél árnyaltabb vagy az életben.
Talán túl jóhiszemű vagyok.
"Elég lealacsonyító az elképzelés, hogy a megjelölt korosztályba tartozó lányok elájulnak attól, hogy önellátó vagy szőrös vagy. Egyrészt azt feltételezteti, hogy annyira lent van az ingerküszöbük, hogy lenyűgözi őket valami, amit majd elérnek ők is pár év múlva."
Éjjeli tündérke, te melyik bolygón éltél az utóbbi tizen-huszon éveidben?
Ez nem feltételezés, hanem egy mezei tény, hogy a tizenéves lányok igényei lejjebb vannak mint egy huszonévesé.
Talán azt is mindjárt letagadod, hogy a tizenéves kapcsolatban élő lányok túlnyomó többsége önmagánál 4-5 évvel idősebb palit keres?
Neked nem voltak általános iskolás vagy középiskolás korodban osztálytársaid?
Nem tűnt fel hogy kikkel kavarnak a 15-18 éves lány osztálytársaid?
Mikor én voltam általános sulis, csak néztem nagyra nyitott szemekkel, hogy a 14 éves osztálytársnőm egy nála minimum 6 évvel idősebb sráccal csókolózik a suli előtt.
Erre a szintre már én is azt mondom hogy gáz, egyszerűen itt már a srác volt inkább leragadva kamasz korban hogy kikezdett egy 14 évessel, de a lényeget jól mutatja ez az eset is: A kamasz lányok nem kezdenek kamasz srácokkal, 20 felett keresgélnek.
És ugyanez folytatódik 20 felett is a lányok jelentős részénél, csak értelemszerűen akkor már a 30 közeli srácok lesznek preferáltak.
Ez nem tudom, hogyhogy nem tiszta valakinek.
És az hogy ez "lealacsonyító", az már abszolút csak a te belelátásod. Miért lenne ez lealacsonyító? Ez egy egyszerű ténymegállapítás.
Alacsonyabbak az igényeik. Pont. Az alacsonyító hogy én, és sok százezer másik pasi ezt észreveszi?
Itt egy fair trade-et látok. A kereslet megtalálja a kínálatot és fordítva.
Mi a francért ott kopogtassak ahol esélyem sincs?
22 évesen, havi 90 ezres fizuval (közszféra, tanársegéd vagyok 4 órában egy gimiben, vegytech képzés mellett nem menne több) baromira nem fogok a travel addict, shopingaddict huszonéves csajoknál semmire se jutni, akik kicsit el is várják hogy otthonról át tudjanak menekülni a párjukhoz néha. (nemrég volt statisztika is erről, átlag magyar lány 25 évesen költözik el otthonról, átlag magyar srác 28. Vajon miért van 3 év különbség? Ennyivel jobban keresnek a lányok, vagy ennyivel jobban építkeznek? Nem. Simán csak le tudnak lépni otthonról az >idősebb< párjukhoz sokan, és ez letolja az átlagot. Nyilván vannak önerőből elköltözők, de kevesebb mint pasiknál).
Szóval nem látom miért lenne ez lealacsonyító, vagy lekezelő dolog. Te talán 16-18 évesen a vasággyal 60 kilós mutáló osztálytársaidba voltál beleszerelmesedve? Kötve hiszem.
"Másrészt azt jelzi, hogy mivel a kisebb elvárások miatt menekülsz ehhez a korosztályhoz, kevésbé értékesként vannak ők kezelve,"
Nem drága femináci attitűdű goth lány, nem kezeli senki se őket kevésbé értékesnek. Basszus, mindjárt eljutunk oda is hogy muzulmán vagyok, aki állatként tartja otthon a háremét?
Én nagyon szívesen biztosítanék érzelmi és korlátozott mértékig anyagi biztonságot is egy szimpatikus, intelligens lánynak aki erre nyitott lenne.
Pont ugyanannyit kapna mint pl exem, akivel 1 hónap korkülönbség volt. Eleve mi a fenét jelent nálad hogy kevésbé értékes?
Nem borról beszélünk, hogy az idő múlásával "értékesebb" lesz. Semmivel nem értékesebb egy 23 éves lány mint egy 18.
Teljesíthetőbbek az igényei, ennyi.
De várom hogy hogyan forgatod ki a szavaimat és állítasz be egy utolsó féregnek... Baromi szép világ lenne ha én lennék a társadalom alja.
Kár hogy nincs így.
"...könnyebb, befolyásolhatóbb prédaként".
Basszus, csak eljutunk a nőket csoportosan erőszakoló muzulmánokig...
Préda b+, préda!
Téged vagy szexuálisan zaklattak, esetleg még durvább traumán mentél át, vagy simán csak nagyon csúnyán átvertek/megcsaltak egy kapcsolatodban hogy "prédaként" hivatkozol egy 16-18 éves lányra aki összejönne velem.
Agyam eldobom...
Ha valóban ilyen traumákon mentél át akkor egyrészt, sajnálom ami veled történt, másrészt viszont próbálj meg nem femináciskodni.
Nem levadászom, nem megerőszakolom, nem pincébe zárom azt a leendő páromat. Tudtommal az udvarlás/flörtölés nem vadászat, és a konszenzuson alapuló szex sem "prédálás".
Nálad valami baromi nagy sérelem van, hogy így viszonyulsz ehhez a témához.
"mert attól érzed magad biztonságban, ha a kevésbé értékesek között még inkább kiemelésre kerülhetnek a te értékeid,"
Továbbra sem kevésbé értékes egy fiatalabb lány, ezt fentebb leírtam.
És továbbra is csak erősíted a gyanúmat, hogy téged valaki nagyon csúnyán kihasznált, esetleg valóban büntetendő dolgot is tett veled, mert ennyire torz megítélését egy 18 és 23 évesek közti párkapcsolatnak ritkán olvasok.
Kb mintha élve ennék csecsemőket, úgy akarsz besározni...
"...hogy a másik konkurenciát képezne."
Milyen konkurenciát? Szeretni akarom, megismerni akarom, beszélgetni akarok vele, túrázni menni akarok vele, jókat szeretkezni akarok, meglepni születésnapján akarom. Ilyesmiket akarok egy párkapcsolatban elérni. Nem versenyezni vele...
Ismétlem: nálad baj van a kötődés fogalmával.
"Más szóval, aki idősebb létére tinilányokat vagy tinifiúkat akar, az nem kapcsolatra vágyik valójában, hanem egy rajongóra, akinek a szemében ő lehet az isten. Ami visszataszító."
Ok, ezen a ponton már fix hogy téged valaki nagyon kihasznált, és ez a seb vérzik még mindig. Sajnálom, de az amit itt művelsz, és az amit rám projektálsz az nagyon beteges.
"Mindazonáltal kíváncsi vagyok... ha a 18 éves csaj egyetemre megy, és átmegy tanulógépbe, mert szilárd céljai vannak, amiket el akar érni, akkor dobod, és megint lentebb válogatsz?"
Tehát az a kérdésed, hogy ha egyetemen valami átfordulna benne, és nulla időt tudnánk onnantól kezdve együtt tölteni, mert úgy ítélné meg hogy nem férek bele az életébe, akkor szakítanánk-e?
Feltehetőleg igen. Exemmel pl pont ez történt. Igaz, ott a nevelőszülők is rendesen fúrták alulról a kapcsolatot (baromi nagy generációs szakadék volt, 65 éves volt már mindkettő).
De végül az nyírta ki, hogy mikor már 30 percre laktam tőle, és akkor sem volt hajlandó heti egyszer legalább találkozni "mert dolga van", akkor telt be a pohár, és mondtam, hogy "oké, akkor ennek itt vége".
Na, és a vonatommal mindjárt meg is érkezek a munkahelyre...
Legalább elütöttem ezt a 15-20 percet egy válaszolással.
Várom a további sározást.
Akik pedig privátban kedvesen válaszoltak, és kifejezetten a kérdésre fókuszáltak azoknak köszönöm.
26-os: "Utolsó most mondja azt hogy nem jössz be."
Ebben mi lenne a nehéz? Az egyenesség? Ja, mondja azt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!