Akik 22-25 évesen 16-18 éves barátnőt szedtek össze, ők hol találták a párjukat?
A saját korosztályomról lemondtam, egyszerűen azt látom hogy a 21-25 éves egyetemista vagy bármilyen egyéb felsőoktatásban tanuló csajokból két fajta van:
1.) Nincs is igénye párkapcsolatra, kizárólag az egyetem létezik a számára. Brutálisan maximalista, feltehetőleg otthon egész kiskorától úgy kezelték, hogy ha nem 110%-ot teljesít akkor nem érdemli meg a szeretetet. És végül kialakult ez a beteges mértékű tanulási kényszer benne. Erre lehet azt mondani, hogy "hát de ez egy tök jó tulajdonság", de szerintem inkább káros.
Amikor egy totál useless tölteléktárgyra is heteken keresztül napi 2 órát fordít valaki, mert nem éri be egy hármassal, hanem betegesen az ötösre hajt még 22 évesen is, az szerintem nem oké.
Az ilyen lányok hiába kedvesek, bűbájosak, esetleg még humorosak is, egyszerűen fél órára nem lehetne őket elhívni kávézni vagy akármi, mert már a hat hét múlva esedékes ZH-ján jár fejben...
2.) Akar kapcsolatot, de nem egy huszonéves, értelemszerűen szerény egzisztenciával bíró sráccal. Persze a jól begyakorolt duma megy nekik, hogy ők őszinteséget, kedvességet, intellektust várnak csak a párjuktól, és nem anyagiak mentén válogatnak... aha... tök érdekes, úgy fest a kedves, intelligens, őszinte pasik csak 30 felett jelennek meg. Addig hol voltak? Ja, addig huszonévesek voltak, és nem tudtak felmutatni annyi egzisztenciát mint 5-6 évvel később...
Szóval na, lemondtam a korosztályomról.
Úgyhogy fiatalabbak közt keresgélnék.
Egy 17 éves lánynak szerintem már az is imponáló, hogy öneltartó vagyok, van munkám, mellette vegyésztechnikusnak tanulok, és bőven túl vagyok azokon a kamaszkori hülyeségeken mint amiben az ő osztálytársai még éppen benne vannak. Plusz van rendes arcszőrzetem, nem ilyen 18 éves fiúkra jellemző macskabajusz.
Na de egy kérdésem van: Hogyan találkoznék én egyáltalán ilyen lányokkal?
Akinek van tapasztalata, hogy milyen alkalom teremtett neki lehetőséget 4-5 évvel fiatalabb kamasz csajokkal ismerkedni az leírhatná.
Köszi
Ha nem is elájulva vagyok magamtól, de fel tudom mérni a realitásokat.
Tudod, tízes skála két vége közt is van élet.
De most te jössz :D
Vagy azt már nem bírná ki a kis egód? :D
És mindenki besorolható egy szubkultúrába.
Történetesen kifejezetten örülnék egy jó alakú, elegánsan öltözködő goth, vagy metálos lánynak.
Az ilyen BGE-re meg Corvinusra járó főnökasszony kiskosztüm szetteket hordó csajoktól amúgy is a falra mászok... Plusz tipikusan ők azok, akiknek ugye mindene a belső, de azért jól megszűrik ki az, aki el tudja majd vinni őket évi kétszer külföldre (minimum görögbe, de inkább Tunézia, vagy Málta).
De bizonyára valami csirkerizses 100 kilós hegyomlás lehetsz ha hozzám párosítod a klasszik informatikus megjelenést :D
Exem pl kifejezetten az ilyen >>>normál<<< testalkatú srácokat kedvelte, nem azokat akik derékban megfordulni se bírnak a gyúrástól.
Persze valakinek bejön a Berki Krisztián-féle ork imidzs. Ízlések és pofonok...
Íh tesó xd
Nyugi van nem kell hisztizni csak leírta amit gondol.
Nem vagy te ronda de azért olyan szép se mint gondolod. ;3
Én úgy lennék a helyedben, hogyha valaki érdeklődik irántad akkor vele kezdj mert ott van esélyed. És arra van esély, hogy valaki jeleket küldjön.
De az, hogy még válogass is már nem a te kategóriád.
Ráadásul ahogy elnézem sok szart is posztolsz ami általában az emberek idegeire megy.
NA DE HOGY Válaszoljak a kérdésedre én itt találtam meg a páromat aki fiatalabb is. ;3
Sármosabbnak kéne lenned amúgy. Oldalt a hajad mehet majdnem kopaszra és középen is vágd le a hajad addig amig éppen egy kis copf ban feltudod kötni vagy valami. A dark stílus jó de valamiért olyan így mintha otthoni melegítőket vennél fel. Kicsit edzenél még karra, felső testre még full os srác is lehetnél.
"NA DE HOGY Válaszoljak a kérdésedre én itt találtam meg páromat aki fiatalabb"
Gyakorit inkább passzolom... a franc se akar zsákbamacskázni.
Milyen érdekes hogy ekkora nagy "fullos csávók" oltogatnak engem, de mégis a gyakorira voltál ráutalva hogy barátnőt találj... Nem érdekes?
Ahhoz képest mégis itt pocsékolod a drága idődet. Melyikünk gázabb?
Szerintem egyezzünk ki egy döntetlenben.
Amúgy mindenről beszélünk csak a kérdésről nem XD
De ez nem lep meg, mások kérdéseinél is látom hogy 5-6 komment után a kérdező személyére terelődik a hangsúly.
És simogatom az okos fejét 18-as válaszolónak, nyilván pontosan fel tudod mérni, hogy itt a monitor túloldalán milyen kedvem van, és bizonyára ha pont most csütörtökön hármonegyed hatkor ilyen a stílusom >>veled<<, akkor bizonyára csak ilyen stílusom van mindenki mással is.
Végülis... biztos jobban tudod :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!