Egy szerény, csöndes fiúnak sosem lesz senkije?
Egyrész a lányoknak ez nem vonzó szerintem. A másik meg hogy így nem nagyon tud ismerkedni.
A legtöbb lány beszédes, és szeret bulizni, határozott emiatt én elnyomva érezném magam mellette.
Pedig már nagyon szeretnék egy lányt magam mellé. Csak nem tudom hogy hol ismerhetnék meg olyan lányt aki hozzám passzol.
Barátaim sincsenek, és nem találkozok úgy lányokkal hogy csak úgy tudjak velük beszélgetni.
Neten sem találtam eddig senkit, pedig már a 20-as éveimben vagyok.
Ha esetleg még is találnék lányt akkor ilyen személyiséggel meg tudnám őt tartani?
Szerintem nem igaz, hogy minden lány bulizni akár, ugyanúgy, ahogy nem minden fiú akar állandóan partizni.
Próbálkozz pl. könyvtárban ismerkedni, vagy múzeumban :) olyan helyen, ami téged is érdekel. A közös érdeklődés megkönnyíti a másik megismerését.
A másik megtartásához pedig kell tolerancia, ezt is gyakorold.
Ennyi előítélettel miért is akarsz te lányt magad mellé?
Ülsz otthon a kisszobában és kitalálod az embereket, miközben sajnálod magad. Ha eddig még nem jöttél volna rá: veled van a baj, nem másokkal.
A 3-mas kicsit nyersen fogalmazott, de igaza van. Tény: én sem szeretem a visszahúzódó férfiakat. Egy férfi legyen már férfi! Merjen odajönni, beszélgetni, nevettessen meg, hívjon meg egy kávéra. Halkan élni nem jó. Ne én legyek már, aki harapófogóval húz ki belőle mindent. Bazsalyog, és nem mer kezdeményezni, engem ez taszít. Ne én legyek a fiú a kapcsolatban. Nem kell erőltetni, de nyíltnak kell maradni. Ha nem jön össze, nem kell összetörni, majd legközelebb összejön. Ha az sem, akkor azután. Menni kell mint az igásló. :D
Udvarolni kell ezerrel, nem várni, hogy a sült galamb majd odarepül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!