Van itt rajtam kívül más is, akinek elege van már abból, hogy legjobb esetben is csak átlagos a fizikuma?
Budapest (és környékén) keresnék hasonló korú edzőtársat / edzőtársakat / barátokat, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló motivációjuk, ambícióik vannak.
Általános iskolás korom óta túlsúlyos / kövér voltam, 10 hónapja döntöttem úgy, hogy muszáj változtatni, mert undorodtam a látványtól amit a tükörben láttam. 30 kg lement azóta néhány stagnálással meg egy kis izmosodással és már az utolsó 8-13 kg-omon dolgozok (8 kg-al már normál BMI-m lenne, de még egy 5-öt le akarok adni utána). Mielőtt belekezdtem úgy döntöttem, hogy inkább fölé lövök egy irreálisnak tűnő céllal, minthogy megelégedjek kevesebbel, mint amire képes lehetek, ezért 10% körüli testzsírszázalékot és ezzel arányos állóképességet, erőnlétet tűztem ki távoli célnak.
10 hónap alatt végeztem saját testsúlyos edzéseket, sima konditermi edzéseket és erőemelő edzéseket is. Nyitott vagyok mindegyikre, de utóbbi kettőt kicsit haszontalannak tartom, mert nagyon kevés és ritka az olyan élethelyzet, ahol valóban hasznukat lehet venni, ezért inkább a saját testsúlyos edzés és a streetworkout az ami vonz. Lehetőleg 30 éves koromra ki akarnám hozni a maximumot a testemből, mert később nehezebb lesz és szeretném korrigálni (amennyire lehet) a sok évnyi kövérség negatív hatásait.
A környezetemben nem igazán vannak olyanok, akiket hajt a kíváncsiság, hogy hol vannak határaik és ezért szeretnék kihozni a lehető legtöbbet magukból. Több ismerősöm, barátom is csak emlegeti, hogy tök jó lenne ha le tudnának fogyni, de képtelenek belekezdeni vagy jobb esetben megelégednének simán a normál testsúllyal, nincsenek távolabbi céljaik.
Jó lenne megismerni olyan személyt / személyeket, akivel / akikkel tudnánk közösen haladni valami hasonló cél felé.
25F
Hogy van e itt még kisebbségi komplexusos, testkép zavaros rajtad kívül, kérdező?
Bizonyára van..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!