Segítsünk egymásnak ?!

Én átéltem, de már feldolgoztam az évek során. Sokat dolgoztam azon, hogy újra boldog lehessek, és felesleges már tépkedni a régi sebeket. Kibeszéltem, megnyugodtam, és az illető is bűnhődik jelenleg. Együtt élek a sorsommal, változtatni már nem lehet rajta, csak más szemmel nézni.

Kívánom, hogy minden sorstársamnak sikerüljön ez.

Kedves #5!

A kérdés szerintem tényleg jó szándékkal íródott meg, épp ezért kérlek; ne beszélj minden sorstársad nevében. Minden ember másképp éli meg és dolgozza fel a traumáit. Lehet, hogy valakinek pont erre van szüksége, hogy ki tudja írni magából, mert senkinek sem tudja elmondani és nincs módja szakemberhez fordulni. És igen, néha nagyon sokat számít ha valamiről tudsz beszélni, még ha fájdalmas is. "Látszik, hogy veled nem történt ilyen!" Ezt erős túlzásnak érzem, de mindenképp igazságtalan kijelentésnek. A szavaknak súlya van. Ha a kérdező így próbálja enyhíteni a múltbeli bántalmazás fájdalmait és a traumáit, akkor se te, se bárki más nem jogosult arra, hogy kételkedjen az általa megélt nehézségekben. Tiszteljük már meg egymást...

Én egyáltalán nem akarok róla beszélni! (Még itt sem...)

1983.-ban 9 éves voltam - szerencsére nem erőszak, csak molesztálás. De ahhoz pont elég volt, hogy ne érezzem magam komfortosan.

Annyi a nehézség utólag, hogy még az ÖRÖKBEFOGADÁS(!) sem fordult meg sokáig a fejemben, mint lehetőség a gyermekvállalásra/nevelésre.

Elfogadtam a helyzetemet és olyan életállapotot szerettem volna teremteni, amelyben elkerülöm a férfi-nő kapcsolatot.

2022.-ben rám talált egy olyan "szerelem", amely most szappanbuborékként oszlik szét a semmibe. (Korábbi ismeretség.) Rájöttem, hogy nem véletlenül nem kell mindenkinek tovább adnia az életet.