Hogy lehet az, hogy egy 36 éves, férfi szemmel nézve is gyönyörű, stabil anyagiakkal rendelkező hölgy 5+ éve saját elhatározásából egyedül él ? 52/F
10. Pedig elhiheted, hogy vannak olyan nők akiknek nem való és nem is akarnak gyereket, egyszerűen nem mindenki anya típus és valaki utálja a gyerekeket. Ez tény, vitatkozni és nem elfogadni nincs értelme.
Valakinek meg kapcsolatban élni katasztrofális és egyedül él boldogan!
"Hiszen nekik - ha sikerült, ha nem - de legalább volt idejük arra, hogy kitapsztalják, mit is jelent számukra a társas élet, tehát nem úgy hunyják le a szemüket, hogy fogalmuk sincs arról, vajon helesen döntöttek-e."
Itt nem tudom mire célzol, ugyanis elmondásod szerint a hölgynek akiről beszélsz már volt 2 kapcsolata, tehát nem mondhatod rá azt, hogy nem tudja mire mond nemet és nem tapasztalt...
dec. 19. 18:39:
"már volt 2 kapcsolata" - az messze nem ugyanaz, mint egy házasság vagy elkötelezett élettársi együttélés, közös gyerekkel, akár 10-20 éves távlatban is, közös elhatározással és célokkal, nem csak egy-két hónapra / évre szóló tinglitangli "kapcsolat", amelyben az első komolyabb döntésnél összekülönböznek a felek, és valamelyik vagy mindketten egyből meghátrálnak a felelősség elől.
14. Én nő vagyok és teljesen egyetértek a 13-massal... és nem, nem magamból indulok ki!
Te csak önigazolást vártál itt, de nem kaptad meg, ezért mindenkivel vitatkozol, hogy már pedig az úgy van ahogy te mondod. De nincs úgy, semmiben nincs igazad, emellett azt hiszed minden ember egyforma és csak olyan ember létezik, aki csak kapcsolatban lehet boldog, de ez sincs így. Ezt elkéne tudni fogadnod és tiszteletben kéne tartanod, hogy vannak olyanok is a világon, akik egyedül boldogok, ha ez ennyire nem megy, akkor javaslom menj pszichológushoz!
Lehet, hogy tényleg aszexuális...
De ez számomra is furcsa, hogy valaki ne keresse a kapcsolatot, hisz az ember társas lény.
18. Társas lény persze, de az említett hölgy sem egyedül tölti minden percét, hisz utazgat és van egy csomó ismerőse/barátja. A társas lény nem feltétlen a kapcsolatra értendő...
Én sem vagyok aszex, csak nekem nem opció a csak dugás, nekem nincs szükségem erre, vagy normális kapcsolat (ami ritka) vagy semmi. Amelyik kapcsolat meg nem működik abban csak szenvedés benne maradni csak azért, hogy legyen velem valaki minden pillanatban, erre sincs semmi szükségem! Százszor boldogabb vagyok egyedül, mint egy szar kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!