Mi volt legviccesebb vagy legrosszabb randi amit hallottál vagy veled történt meg?
Nekem volt olyan randim, amin a pasi kétszer törte meg a kocsiját, amelyben én is benne ültem. Először csak kicsit, majd egy óra múlva alaposabban.
Sajnáltam meg minden, de nem találkoztam vele többet.
N
Egy osztálytársam elhívott billárdozni. Mivel voltunk már így osztályszinten, én elhívtam egy másik osztálytársunkat is. Kiderült, hogy ő ezt randinak szánta úgy, hogy ő viszont szintén elhívta a számomra ismeretlen haverjait. Szóval végül egy fél tucat pasi körében töltöttem az estémet, akikből 2-t ismertem, de csak eggyel voltam jóban. :D
Kérdezte a srác a parti végén, elmegyek-e velük tovább inni, de hazamentem. Nem lett belőle semmi, nekem amúgy sem tetszett sajnos.
Elhívtam a lányt randizni. Kérdeztem tőle, hogy mihez lenne kedve, azt mondta nem tudja.. Soroltam fel dolgokat, ötleteket, ő csak nem tudja nem tudja. Na akkor kezembe a gyeplő, sétáljunk egyet a parkban kezdetnek hátha feloldódik. Harapófogóval kellett belőle minden szót kihúzni, pedig nem egy introvertált lányról beszélünk és rossz időszaka sem volt ezt biztosra mondom. Egy idő után rábólintott arra, hogy menjünk cukrászdába. Tökre megörültem, hogy végre valami, cukrászda amúgy is jó hely, édesség, csoki, boldogsághormon tuti jó lesz stb. Semmit nem kért. Az én sütimből evett vagy 2 falatot és annyi. Felajánlottam, hogy üljünk be egy kávézóba, lazuljunk beszélgessünk, neki nincs kedve kávézni. Itt kezdtem elveszteni a reményt de a tökönrúgás csak ezután jött. Séta közben találkoztunk az egyik barátnőjével, elkezdtek trécselni, én konkrétan cigánykerekezhettem volna akkor se vettek volna észre, majd úgy negyed óra után szólnak egy ilyet, hogy ők elmennek beülnek egy közeli kávézóba, majd beszélünk. Én meg csak így: ._.
Másnap pedig mintha mi sem történt volna, rám ír, hogy élveztem e a tegnapi randit, mert ő nagyon. Cinikusan visszakérdeztem, hogy melyik részét élvezte, azt a 20 percet amit velem töltött nulla interakcióval, vagy azt a 20 percet ahol a kettőnkről szóló randin levegőnek lettem nézve? Aztán megsértődött, hogy milyen bunkó vagyok.. Én pedig mondtam, hogy jó akkor bunkó vagyok, felejtsük el az egész dolgot és lezártam.
Nem tudom, hogy tesztelni akart, vagy eleve nem volt hozzám kedve, csak nem akart visszautasítani(amit amúgy utálok. Inkább egy egyenes kosár mint egy órányi kínos csend randinak csúfolva) de eléggé kiégetett
Hehehe, 4-es!
Ez nagyon jó sztori volt, jót vigyorogtam rajta.
Hiaba, a legjobb torténeteket az élet írja. Amúgy eggyutetzek veled, de ez már olyan szánalmas csaj lehetett hogy ezen muszáj röhögni.
Szinte hihetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!