Van esély? Nem tudom,ti hogy vagytok vele,de olyan nehéz barátkozni manapság.A régi barátok,ahol gyermek van,teljesen bezárnak.Főleg amíg kicsik.

Az a problémám nekem ezekkel a felnőtt barátkozásokkal, hogy vagy mindent az ő igényei szerint szerveztek vagy lehetetlen vele találkozni. Vagyis én ezt tapasztalom.

Az egyik ismerősömmel volt ilyen problémám nemrég, meg is szüntettem a barátságot. Mindig ő javasolta a találkozókat, de... Ha munka után akart kávézni, azt mindig a saját munkahelyéhez közeli helyekre szervezte. Nekem 50 perc - 1 óra volt odajutni, amíg ő lesétált a helyre. Már szóvá is tettem neki, de annyi volt a reakciója, hogy neki így kényelmesebb és még engem győzködött, hogy miért előnyösebb nekem ekkora kerülőket tennem, mert amúgy rohadtul nem is esett a hely útba... A hétvégi találozókat is úgy szervezte, hogy vagy a házához közel vagy a házában. Az tette be nálam a kaput, amikor egyszer megkért, hogy amikor megyek hozzá, ne késsek. Nekem 1 óra volt kimászni hozzá, néha több, ő neki meg csak fel kellett öltöznie, pont emiatt is tartottam bunkóságnak, hogy ezt mondta nekem. Arról nem is beszélve, hogy szervezett összeröffenéseket is, szintén a házához közel, könyörgött, hogy menjek, elmentem és magasról leszart, a barátaival volt elfoglalva.

A másik egy ismerősm volt, aki csak neten keresztül volt hajlandó csevegni, találkozni nem ért rá, mindig írta, hogy később térjük erre vissza. Egyszer amikor mesélte nekem hogy ide meg oda megy bulizni, gondoltam már ráér. Több napot és órát is felajánlottam neki, hogy valamelyik csak jó lesz. Azonnal írta is (szerintem el sem olvasta a dátumokat) nevetgélős emotikonokkal, hogy egyik sem jó neki. Később sikerült egy dátumot egyeztetni, pár nappal találkozó előtt lemondta. Azóta nem is kerestem őt, nem egy virtuális inteligenciával szeretnék barátkozni.

Igazad van 3-as, az empátia és kompromisszum készség manapság nagyon kiveszőben, a többség csak kapni szeretne. És az a baj amit leírsz, ennek a párhuzama megvan online beszélgetésnél, barátkozásnál is. Tehát azt manapság már el lehet felejteni hogy a másik közölje hogy ő épp nem ér rá, helyette írogat random időnként 1-1 sort az idődet húzva, te meg várakozz nyugodtan, mert ha meg nem tennéd akkor nem lenne beszélgetés kb soha. Mert nyilván ilyenkor nem tudod hogy mindjárt jön és akkor itt lesztek, vagy tényleg elfoglalt, mivel képtelen közölni manapság már ennyit is. Tessék lássék módon esik be amikor ő épp ráér vagy unatkozik, és elvárná hogy mindig olyankor legyen a beszélgetés vagy közös online program. Amikor neked lenne jó vagy épp fontos, olyankor felszívódik, sőt akár utólag is ignorálja a felét vagy az egészet amit akkor írtál, nem is válaszol rá. Megbeszélni előre szintén semmit nem lehet mert vagy ignorálja a felvetést is mintha nem is írtad volna, vagy ha elfogadja akkor "véletlen" úgyis történik majd vmi amiért most bocs most mégse jó. És akkor még itt van a szövegértés és figyelemzavar helyzete ami nagyon rohamosan leromlott mostanra, még alapból régebben normális embereknél is. És sokszor huszadrangú dolgokról van itt szó, amit mégis előrébb priorizál mint a másik embert, aki állítása szerint fontos neki, de mégis így bánik vele. Gondolok itt arra hogy sokszor beszélgetés alatt sincs teljesen jelen mert tíz másik fölös dolgot csinál közben. Pedig ideje épp lenne, csak a multitask függőség jegyében inkább szétdarabolja a figyelmét már akkor is, ha szükségtelen. Teljesen megbízhatatlanok lettek manapság az emberek, sokszor nem tudnak tartósan érdemi és minőségi beszélgetést hozni, és ez teljesen kiszámíthatatlan, sose tudhatod mi vár. De kezdem egyre inkább elengedni az egészet, mert azért várakozni valakire félig meddig készenlétben hogy mondjuk ötből egy esetben lehet majd mély, tartalmas szórakoztató módon társalogni, négyszer meg silány megúszós unalom elleni írogatás lesz és azt is akadozva és időt húzva, az nagyon nem az én világom. Pedig igényem lenne rá, csak nem tudom már lassan hol lehet ezt megélni.

A ghosting meg a másik fele...

Mindenki addig barát, amíg a punci vagy a farok be nem kúszik az életébe. Onnan aztán eltűnnek,mint a napkeleti sóhaj...

Már feladtam, mert írogatásnál is odabökkenések,ghosting...Elég volt ebből -is.

Egyre inkább jellemzővé válik, hogy nem szánnak az emberek személyesen időt egymásra - max. online -, aztán megy a panaszkodás, hogy magányos vagyok, nincs baráti társaságom.

Ma, amikor már minden automatizált, most nem ér rá senki semmire és senkire, csak max. a mobiljára.

Én személy szerint leginkább túrákon barátkozom.

Túrázás jó dolog,párszor voltam ilyenen, csoportban.De mivel minden alkalommal 40 feletti nők pofátlanul nyomultak,nyilvánvaló céllal, így nem járok többet ilyenre.

#5