Egy barát "lepattanójával" inkorrekt kezdeni valamit?
Jelen esetben adott egy lány aki párszor lefeküdt a barátommal (fiú barátság, hogy ne értse félre senki), de a barátom végül dobta és pár hétre rá összejött egy másik lánnyal akivel azóta is együtt van.
A lepattanó meg közelkerült hozzám, és én tudnék vele mit kezdeni, meg tetszik is.
Előre nem akarok rohanni, de akár egy kapcsolatot is eltudnék vele képzelni, talán.
Viszont biztos vagyok benne, hogy én is ágyba tudnám vinni, csak amikor erre utaltam a barátomnak nem tetszett neki.
Pedig ez szerepelne a rövidtávú terveim között.
Direkt a barát szót használom rá, mert barátok vagyunk a szó hagyományos értelmében, és nem csak haverság van, ezért sem mindegy.
Barátság így úgy, de a férfi nem képviselőiként mi ilyeneket nem tudunk megbeszélni, úgyis azt mondaná, hogy nem érdekli, akkor is ha érdekli.
Nem tudnám eldönteni, hogy a "nem érdekel" mit jelent nála, de biztosan ezt mondaná ahogy ismerem.
Semmi köze ahhoz, hogy te (vagy éppenséggel maga a lány) kivel jön össze, ha köztük nincs már semmi.
Csak akkor mellőzd, ha félted a barátságotokat, bár szerintem az ilyen nem jó barát ha cirkuszt csinál ebből.
Nem, egyáltalán nem inkorrekt. Főleg ha nem is volt semmi komoly.
Ha annyira jó barát, tartja magát ahhoz, hogy semmi köze hozzá.
Nálam ez a beltenyészet kategória, mint a barátok közt -ben régen.
Mindenki volt mindenkivel.
Nálunk sem dívik a barát exével, csak ő nem volt az exe mert nem voltak együtt.
Mondjuk akkor nehéz lehet az élet ha a falu bikája a legjobb haverod, és végigmegy mindenkin.
Egyébként én is azt a részét nem értem, hogy van barátnője akkor neki miért nem mindegy, főleg hogy sosem érzett többet ez a lány iránt?
Talán arra tudok gondolni, hogyha hamar tönkre menne az új kapcsolata akkor ő ehhez a lányhoz "nyúlna" vígaszul, és lehet még, vagy valamiért nem érzi olyan stabilnak a mostani párkapcsolatát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!