Egyetemen vannak barátaitok?
Akikkel eljártok pl szórakozni, edzeni, iszogatni stb...
Csak azért kérdem, mert eltelt az első évem, de úgy bensőségesebb baráti viszonyt senkivel nem sikerült kialakítanom. Inkább csak ilyen látszat barátságokat, hogy órák előtt beszélgetünk, meg a tömegközlekedésen ha látjuk egymást szaktársakkal, de ennyi.
Lehet, hogy az is közre játszik, hogy egy héten 2x járok be.
Tanulgatok, eddzek, meg vannak hobbijaim. De mégis mintha gimi óta elcsendesedetet volna az életem. Nincsenek olyan nagy történések.
Ne értsetek félre, teljesen jól érzem magam, jön a nyár stb...
Viszont nem ér elég impulzus a napjaim során, vagy hogy is mondjam. Én soha nem unatkozom, viszont mintha én is észlelném, hogy nem elég izgalmas az életem. Na és ez az ami talán zavar egy kicsit.
Más is van ezzel így?
Ennek örülök, hogy nem csak én vagyok ebben a helyzetben. Ad egy belső megnyugvást. Egyébként én könnyen barátkozom, csak tényleg mivel ilyen kevésszer vagyok az egyetem területén, így nincs nagyon időm ápolni a kapcsolataim. Egy emberrel találtam meg igazán a közös hangot, de vele csak messengeren kezdtem beszélgeti, nem is ugyanazokon a napokon járunk be, viszont segítjük egymást beadandókon stb. Csak tényleg akkor is 1 ember 1 év alatt, akivel nem is találkoztam még élőben... Hát kicsit erős xd
Talán azért zavar ez egy kicsit, mert gimiben egyébként ikonikus tagja voltam az osztálynak, mindenhova hívtak a bohokás jellemem és a jó társaságom miatt. Én még most is az általános iskolás, és gimis haverjaimmal találkozgatok/tartom a kapcsolatot.
Sajnos nekem se lettem barátaim az egyetemen (eddig). A te történeted teljesen olyan, mintha én írtam volna. Eltelt az első évem, de nekem is csak ilyen felszínes ismerőseim lettek. Néha egy-kettővel beszélgetek a suliban, de semmi több. Esetenként megkeresnek messengeren, hogy tudok-e segíteni nekik, vagy mi volt szemináriumon. Még nyár végén volt pár gólyatalálkozó, ott megismertem pár embert, de miután elkezdődött az egyetem, már homályba kerültek ezek. Sajnos a konkrét gólyatáborba nem tudtam elmenni, így ebből kimaradtam.
Azt vettem észre egyetemen, hogy az egyetemisták nagyrészének többnyire sulin kívül megvan az ismertségi köre és köszönik szépen, de nem nyitottak további ismertségekre. Ezt onnan tudom, hogy beszélgettem pár szaktársammal, hogy jönnek e pl a suli bulira vagy más sulis rendezvényre, de a legtöbben azt mondták, hogy nem, mert ők a sulin kívüli barátaikkal lógnak és járnak bulizni. Sokan úgy jöttek egyetemre, hogy vagy barátokkal, vagy közelebbi ismerősökkel, így nekik ez könnyebb. De pl én, aki nem nagyon ismert senkit, annak már teljesen más volt. Sajnos ebben a korban már kicsit nehezebb barátkozni. Mindenkinek megvannak a maga dolgai. Sokan nálunk (engem is beleertve) dolgozunk suli mellett, tanulunk, hétvégén pihenünk, vagy találkozunk a régi barátokkal.
Pár (volt) egyetemista ismerősöm mondta, hogy nekik se nagyon lettek barátaik (talán néhányuknak 1-2). Ráadásul az lesz, mint nekem gimiben a “barátaimmal, ismerőseimmel”, hogy hamar elfelejtjük egymást. Sajnos ez ilyen, nehéz jó barátokat találni, de ha találsz, az nagyon felemelő :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!