Feedee fétishesek, lenne kedvetek egy sorstàrs haverral együtt tàmogatni egymàst a hìzàsban, és ezzel kapcsolatos programokat csinàlni együtt, pl.nagy közös kajàlàsok, meg hasonlók? Meg persze normàl baràti tevékenységeket is űznénk mellette.
26 éves vagyok, jelenleg 159kg a súlyom, és ehhez 173cm magas vagyok.
Bács-Kiskun megyében élek, de benne vagyok messzebb élő emberekkel való barátkozásban is, ha nekik is megfelel.
Igazából az sem akadály, ha valaki nem akarja ezt konkrét életvitel szerűen űzni, csak simán nem érdekli a hízás és a súlya, meg szeret jókat enni együtt másokkal, ahogy 6-os írta például. lényeg, hogy az illető ne elutasítóan, hanem támogatóan álljon ehhez, amire sajnos elég kevés példa van, még csak arra is, hogy valaki ne csesztesse a másikat a súlya miatt, nemhogy még elfogadja, hogy ilyen, arra meg pláne nem, hogy még támogassa is..
Szóval, igen, igazából ez lenne a célom, hogy találjak hozzám hasonló embereket, akikkel össze lehet tartani ebben is.
Egyébként, örülök annak, hogy ilyen meglepően sok normális és támogató válasz érkezett :) Megesküdtem volna rá, hogy egyből ilyen értetlenkedő figurák fognak írni, akik google keresés helyett itt kérdezik meg, hogy "mi a fene ez??" meg a másik kedvencem, hogy "miért nem magyarul írod?":D
Szóval, jó látni ezt a sok pozitívn nyitott embert:)
A Balaton déli partján élek. Szívesen részt vennék ilyen programokban. Világéletemben szállkás voltam, és most egy mackósabb testalkat lenne a célom. 😁
24F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!