Lelki és szellemi káoszban lubickoló alter srác true friendet keres?
Ja, eléggé szét vagyok esve, bipoláris zavarral küzdök évek óta, meg voltak más problémáim is, most történt egy nagyobb változás (majd 2 éves kapcsolatomnak vége lett), ami miatt újra előtörtek a labilitást okozó dolgok, ilyenkor nagyon könnyen el tudok indulni bizonyos irányokba, amikbe egyre inkább beleilleszkedek és később nagyon nehezen változtatok rajtuk. Igazából ahhoz keresek barátot, hogy egy olyan irányba tereljen valaki, amivel nem pusztítom magam, meg persze, mert nincs senki akire őszintén barátként tudnék tekinteni.
Tudom, eddig ez tűnik a világ legvonzóbb ajánlatának, de várj, van még:
Rengeteg gond van velem, kezdem mondjuk azzal, hogy ma úgy mentem dolgozni, hogy út közben megálltam hányni egy forgalmas járda szélén, mert hajnalban szétbombáztam a májam meg a gerincvelőm mindenféle dologgal.
Szeretek ízléstelenül őszinte lenni, tudom tartani a határokat, nem vagyok antiszoc, de olyan embert keresek, akivel tabuk nélkül lehetnénk egymás mellett és nem kellene a mondataimon feszengenem.
Nagyon igénylem a figyelmet és az érdeklődést attól akit megkedvelek, ha nem kapom meg egyből konteókat gyártok, hogy biztos utál az illető, esetleg csak szánalomból van velem, ezeket el is mondom, nem rejtegetem ha valami nyomaszt, ezt a figyelmet persze viszonzom is, sokak számára túl sok is lehet amit én a barátságról képzelek.
Reeengeteg traumám volt gyerekkoromtól kezdve, mindenféle természetű, mivel ezeket leküzdeni nem tudtam, átalakítottam humorforrássá, szóval imádok a nyomor(om)on nevetni, de ezzel inkább védem magam.
Szeretek művészkedni, rajzolni vagy festeni, néha ruháimra is, meg tök kreatív vagyok, szóval örülnék valakinek aki érdeklődik a kreatív önreprezentálás iránt. Akár egymás ruháira is rajzolhatnánk meg írhatnánk, azt adnám. :D
Annyi féle zenét hallgatok, hogy nem lenne hiányod sosem eargasmokban, bármilyen műfajt is részesítesz előnyben.
Tele vagyok érzelmekkel, főleg szeretettel, nagyon szeretek szeretni másokat/random dolgokat, tipikus gyermeki csodálkozással tudok örülni a legapróbb dolgoknak, de ugyanígy a negatív apróságok is hatalmas érzelmi káoszt tudnak bennem kelteni, szeretem, hogy ilyen vagyok, de vannak akik számára terhet jelenthet, mert én sem tudom magamat kezelni.
Mielőtt jön a megmondó crew, szerintem leesik, hogy ha nem tudsz azonosulni a leírtakkal, akkor nem téged kereslek, de bízom benne, hogy valakiben megrezzen a kis lélekdarab, ami egykoron talán közös volt. Amúgy nem vagyok spiri, de tök szép képet alkottam ezzel a mondattal. C:
Szóval jah, most így ez jött ki, örülnék ha írnál mélyen tisztelt lelkitárs bro/sis, de ha nem jön össze, akkor sincs para, mert jól esett kiírni a dolgot.
22/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!