Lenne kedve valakinek barátkozni? Iszonyúan egyedül vagyok, nagy szükségem lenne rá.

10-sel teljesen egyetértek.

Nekem is vannak 47, 76 és 65 éves barátaim 22 éves létemre, még is nagyon jól kijövünk. 💁‍♀️

Szívesen beszélgetek -élőben nem menne technikailag, mert nem pesti vagyok-, de ha már témánál vagyunk, én is mondanék meglátást, ha megengeditek. A kor igenis tud számítani, meglátásom szerint, és van, hogy kizáűrólagosan, van, hogy bizonyos más tényezők együttállása esetén.

Azonban nem olyan egysíkúan gondoltam végig a témát, mint itt valaki kifejtette. Ő csak 1-2 szempontot vett figyelembe. Tudomásul veszem az ő meglátását is, csupán szembehelyezkedésemet indokoltam az előbb, hogy mi okból nem értek vele egyet.

Az a helyzet, hogy bár valóban léteznek infantilis 30-60 évesek, vagy idősebbek között is, és léteznek a kortársaiknál biz.szempontból érettebb tinik és huszonévesek is,

AZONBAN

idővel igein gyűlik az élettapasztalat.

Más kérdés, hogy nem mindenki egyforma hatékonysággal tudja mindezt hasznosítani, így van, aki 70 évesen is gyermeteg, bár töbet tapasztalt, mint a tőle ifjabbak.

Ugyanakkor hiába sokkal érettebb egy 22 éves ember, mint a kortársai, egész egyszerűen nem élt meg, nem élhetett meg olyan változatokat, tapasztalatokat, amelyhez legalább 30-40 évet kell élni.

A gyerekkorban ez feltűnőbb, és ha bár a nagykorúak között kevésbé feltűnőbb (épp ez a léátszat hiteti el sokakkal, hoyga kor nem számít), mégis, a gyerekkorból analógiát vonva a felnőttkorba belátható, hogy kisebb mértékben és eséllyel bár, de a felnőtt korban is számít az életidő, az élettapasztalatok mennyisége.

(Általában bár a mennyiség nem olyan erős tényező, mint a minőség, de mégis van oda-visszahatás a két tényező között.)

Konkrétan nézzük meg a gyerekkor esetén az életkorok közti éles eltéréseket, azon át már nem nehéz analógiűt vonni a felnőtt korral (hiába kevésbé kifejezett felnőttkorban ugyanez, enyhébb fokban pontosan így jelen van, főleg kb 40 éves korig).

Szóval szinte sose történik meg az, hogy egy csecsemő olyan módon kifejező lehessen, mint egy ÁTLAGOS óvodás gyermek, például, hibáűa fejlettebb az a pl 12 hónapos baba, mint más 12 hós babák.

Ezt nem nehéz belátni.

Ahogy azt se nehéz belátni, hogy bár bizonyos szempontból körkörös, ciklikus minden dolog alapja a világon -így visszafejlődés, majd ismét előretartás is megjelenhet, függően, milyen hosszú egy adott ciklus-, bizonyos szempontból a kisiskolás kor visszafelődést mutat bár, az óvodás korhoz képest, de más téren meg előre fejlődést. És amiben előre tartó a kisikolás kor, annyiból egy ÁTLAGOS 8-9 éves kisiskolás igenis előrébb tart, mint a pszichés-tudati szempontból bármelyik legfejlettebb négy éves gyermek.

Tehát attól még hogy a "spirális alakzat" enyhül, nem lehet figyelmen kívül hagyni teljesen. A korábbi hozzászóló -meglátásom szerint- az egyoldalú nézet hbájába esett.

Úgy vélem a fenti gondolataim alapján, nagykorúak esetén is számít az élettapasztalat mennyisége, ideje, még ha kevésbé is, mint az egyénnek a saját tudati minőségére való törekvése.

Folytatom a hosszú, korábbi írásom: ennél fogva, például, egy 22 éves ember képtelen, hogy elérje pl az önkifejezési, és főleg empatikus-szociális attitűdjének teljes fokát potenciálisan, mert életkoránál fogva még nincs erre kalibálva. 30 / 33 éves kor előtt nincs lehetősége az -ilyen, lényegi szempontokból- legfeljebbett 22 évesnek sem, ahogy a legfejlettebb 27 évesnek sem.

(Más kérdés, hogy pl a gondolkodásmód egyes vonatkozásai már potenciálisan kimunkálkódhatnak az egyénben elvileg 12-13 évesen is alapjaiban, mélyebben pedig akár 20-22 éves korra, legjobb esetben. Vagy pl az érzelmi mélység is.)

Fontos, hogy a "potenciál" szót használtam. Ugyanis épp ez az a tényező, ami sokakban, akiknek a kor nem számít, tévedésbe esnek, meglátásom szerint. A potenciál: lehetőséget jelent, és én a lehetőség kihasználásának fokára utaltam. (A tudati-szociális-analógiás-összefüggésfelismerési stb potenciál kapcsán elsősorban.)

Konkrét példa:

hiába hőzöng sok huszonéves, akik odavannak saját magukért, bár LEHET köztük mélyen gondolkodó, és relatíve empatikus, de pl képtelen elérni a saját (és az elvi) potenciál maximumát a gyermeknevelés terén. Ez csak egy példa a sok tényező közül.

Ez igaz akkor is, ha volt/van kistesója és biz. értelemben segített foglalkozni vele, "besegítve" ezzel a szüleinek. Egyszerűen más szempontból élte meg a kisebbekkel való foglalkozást,

ezért nem érhet meg még a maximális szinten erre egy 20 éves. Még egy 22 éves se. Kb utána már bármi lehetséges e téren. Márpedig a gyereknevelési érzék jó példa, mivel ez az élet egyik fontos mutatója a bennsú érettség terén.

Nem mindenféle érettség terén, de néhány, fontos érettség terén.

Képtelenség, hoghy egy 20-22 éves ember jó nevelő legyen. diploma ide, vagy oda.

A potenciál szó azért hangsúlyos, mert -mint az illető is, és én is- említettük, sok felnőtt, sajnos, NEM használja ki bizonyos potenciáljait, így egy ifjabb megelőzheti - BIZONYOS életkorTÓL, megelőzheti, úgymond. (Pl sokan se 30, se 70 éves korukban NEM tudnak elégséges szinten sem nevelni gyermeket.)

És ez is számít: bizonyos életkorTÓL. Mert attól korábban képtelen, hogy bizonyos szintek kialakuljanak. Azaz: egy 20 éves IS KÉPTELEN megfelelpő szinten gyermeket nevelni, hiába átlag feletti ő, sok más téren, a kortársaaihoz, vagy pl amúgy -bizonyos más téren- zseni öreg emberekhez képest is akár.

ÉS EZ SZERENCSÉS DOLOG!! Mármint az, hogy nem koravénnek születünk!

Tehát jó dolognak tartom, hogy idő kell, bizonyos dolgok megéréséhez. Így hát számít az életkor. Más kérdés, hogy az idő adta lehetőséggel, pontenciállal nem mindenki él egyformán tehát!

Az elírásokért elnézést.

Természetesen a mi fajunk kapcsán fejtettem ki meglátásom, és az utóbbi századok kapcsán elsősorban. Nem az ősemberről, nem az ókorban elektromosságot használt emberekéről és nem a reptoidokról stb.

Terjedelmi okokból nem részleteztem a fentieket, viszont ha leszek még itt valamikor, szívesen megvitatom a témát a továbbiakban is és rákérdezhettek, mit hogyan értek, illetve kérhetitek, hogy részletezzem a vázlatom valamely pontját. Már akit érdekel.

Értelek, mégis létezik ún. generációs különbség, mely persze áthidalható részben, de én már szívtam eleget sok esetben, huszonévesekkel való barátkozás során, mert sajnos zöldfülőek, elbizakodottak még. Nem azt mondom, hogy mindannyian ilyenek vagyunk / voltunk huszonévesen, de viszont egy halom nehézség eltűnik, ha 30 alattiakkal nem ismerkedem.

Bizonyos dolgok egész egyszerűen még nem tudnak kialakulni huszonévesen senkiben.

Baj is volna, ha koravének volnának, mert akkor más, szintén fontos tényező maradna ki, tehát vagy egyik tényező túlérik egy másik rovására -olyan fiatal korban-, vagy egy másik az egyik rovására.

Ahogy utaltam rá, pici gyerekekkel viszont nagyon jól megértetem magam. Úgy látszik, a félmegoldások nem vonzanak. A huszonéves már félig felnőtt, de még félig gyerekes. A gyermeki hozzáállás tetszik, de az infantilizmus (kb 18-23 évesekre utalok) zavar.