Elvetélhetek az utrogestan mellett úgy, hogy már nincs rózsaszínes folyásom?
Péntek este dolgoztam, és egész nap hányingerem volt, meg fájt a hasam, szélgörcs féle hasfájás volt. Szombat reggelre friss piros folyás, azonnal irány az ügyelet, ahogy fenyegető vetélést állapítottak meg, és szigorú ágynyugalomra írtak ki. a hetedik és nyolcadik hét között járok. a fekvéssel nem is volt baj, a hátam szinte nem érzem már, mosdóba kimegyek lassan. Utrogestant irtak fel nap 2x1et, ma negyedik napja szedem, még eddig nem tapasztaltam pirosas rózsaszínes folyást.
a gyomorbántalmaim ugyanugy megvannak, vagyis ha pukizok, utána jobb a közérzetem. pénteken megyek nődokihoz, ahol remélhetőleg nem az fogad, hogy nem él a baba. nagyon félek ettől, hogy azt mondja az orvos. attol is, hogy az én hibámból történt.
kellene addig valamilyen megerősítés, hogy továbbra is kismama vagyok, s ugyanúgy él a mi kis babánk. soká lesz még péntek nagyon. a gyogyszer mellett mennyire valószínű, hogy megvan még a baba, s hogy nem fog már semmi rózsaszín előjönni?
kinek mi a véleménye erről a gyógyszerről? mennyire megbízható, s mennyi idő alatt hat? ha elmult a pecsételés, akkor valószínű, hogy már nem lesz semmi gubanc, s segített megtapadni a kicsikének?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A progeszteronpótlás csak akkor segít, ha a vérzés oka a progeszteron alacsony szintje volt. Ha nincs már vérzés, az jó jel, de bizonyosságot, megerősítést csak UH adhatna. A vérzés visszatérhet gyógyszer mellett is, főként ha nem progeszteronhiány volt az oka.
A vérzés gyakran előfordul az első trimeszterben. Sokszor hogy az okát se tudják megmondani, rutinból felírják a progeszteront, mert az ártani biztos nem árt. Bízzál a babában, a gyógyszerben és maradj pozitív, pihenj!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnos megnyugtatni nem tudlak. Ahogy írták, a progi csak akkor segít, ha progihiány volt a gond. Ez esetben tuti megvan még a baba.
De sajnos előfordulhat, hogy beteg vagy rosszul fejlődik (nekem is ez volt), és akkor pici vérzés mellett is elhal, sőt, úgy is előfordulhat, hogy egyáltalán nincs vérzés.
Erről senki nem tehet, ne okold magad, ez inkább olyan, mintha "baleset" lenne.
És jobb, ha a beteg baba nem marad meg, mert később nagyon nehéz lenne dönteni arról, hogy az ember elvetesse. Könnyebb, ha a természet eldönti.
Pihenj, többet nem tehetsz, és ha most netán beteg volt, legközelebb sikerül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem sem segitett, ezekszerint nem csak az volt a baj mert mar tuszorepedestol szedtem de ma mar rendesen megjott. Remelem kiurul!:(
Valszeg elhalt nálam. Mert nekem csak progival van elvileg baj
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Agynyugalom semmot nem segit sajnos
Progi potlas sem csak nagyon nagyon ritkan pl petefeszek hianyaban
Nem tudod befolyasolni a magzat fejlodeset
Semmivel a termeszet kegyes beteg magzatot egeszsrges no teste kilok idoben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!