Van itt olyan, aki koraszülésben elveszítette a babáját? Hogyan sikerült továbblépni?

Fogadd őszinte részvétem! nekünk az egyik ikrünk ment el az első várandósságm alatt.

vannak preinatális gyászfeldolgozó csoportok és egyéni konzultációk, pl a Perinatus Alapítvány szervezésében, de sokan mások, vidéken is, érdemes rákeresni, ha nem fővárosi vagy.

Részvétem a baba miatt.

Hál Istennek, én nem éltem át ilyen szörnyűséget, és remélem, nem is fogok. Én csak belegondoltam párszor ilyen helyzetbe, és a kétségbeesés lett rajtam úrrá. Én biztos, hogy beleőrülnék.

Az első hozzászólóval egyetértek. Neked pedig kitartást kívánok, és hidd el, minden rendben lesz.

Részvétem!

Velünk ikrekkel esett meg ugyan ez. Órák múlva töltötték volna a 24. hetet. Azon a héten már az apukájuk is érezte őket mozogni. Teljesen egészségesek voltak, "csak" beindult a szülés, a szervezetem valamiért lecsapta a biztosítékot, lehet, hogy sok volt neki a két baba.

Biztos, hogy nem volt hiábavaló a terhesség! Én próbálok abban hinni, hogy azalatt a rövid idő alatt, amit együtt tölthettünk, adtunk az ikreknek lélekben valamit, amire szükségük volt. A magzati is érzi a szeretet, amit sugároznak felé a szülei, én úgy gondolom. Meg mi is fejlődtünk, mások lettünk lelkiekben a terhesség alatt.

Felfoghatatlan mértékű fájdalom és kétségbeesés, amit ilyenkor érez az ember. Düh, harag az egész világra, hogy miért PONT VELÜNK esett ez meg. Ez mind normális érzés, ne fojtsd vissza, meg kell élni a gyászt.

Bár én fiatalabb terhességet veszítettem el, nekem a legnehezebb rész addig volt, amíg el nem értük a kiírt dátumot. Ott átéltem egy nagy megkönnyebbülést, elengedést. Mint utólag kiderült, ez egy időben történt a sikeres beágyazódással, amiből a kisbabánk született. :) De ezt csak ugyebár 5 nappal később tudtam meg, amikor pozitív lett a teszt.

Az energiáról annyit, hogy sosem voltam olyan erős és elszánt, mint a vetélés után. A fájdalom olyanná tett, mint egy sebzett vadállát, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy jöjjön másik baba, bármekkora hegyet arrébb toltam volna, hogy ez megtörténjen. Sportoltam, diétáztam, hogy ne kelljen megint stimulálni, nehogy megint ikerterhesség legyen.

Feldolgozni nagyon sok idő... nekem a mai napig megfájdul a szívem, ha ikreket látok. Elfelejteni pedig sosem fogjuk, se mi, se ti, se senki, akivel ilyesmi történt.

Nagyon sajnálom, fogadd őszinte részvétemet. Az én babám tavaly nem élve született,33 hetesen halt meg anyaméhen belül. De persze meg kellett szülnöm, és nem javasolták, hogy megnézzem. Neki is rendellenessége volt, amit az egykori orvosom nem vett észre időben.

Nagyon nehéz volt az utána következő időszak. De nekem is sokat segítette egy gyászcsoport, a sorstársak támogatása. Pszichológushoz is jártam, de ez inkább arra volt jó, hogy valaki figyelmesen meghallgatott. A férjem, a jó barátaim is sokat segítettek. Ilyenkor derül ki, ki az igazi barát, mert a nem igazi barátok eltűntek, lekoptak.

Én elgyászoltam a kislányomat. Kikértem a testét és volt temetése. A nagyobb lányomnak is őszintén beszéltem arról, mi történt a kistestvérével. Otthon csináltam emlékhelyet a babánknak, kitettem egy 4DUH képet, és mindig van mellette virág, néha gyertyát gyújtunk.

A tejem is beindult, nem sikerült elapasztani. Így elintéztem a szükséges vizsgálatokat és anyatejadó lettem. Három hónap alatt közel 50 liter tejet adtam a rászoruló csecsemőknek. Ettől úgy éreztem, nem volt hiába a terhességem.

Aztán nyolc hónappal a szülés után pozitív lett a terhességi tesztem. Úgy éreztem, mindenképpen kell vállalnunk vigasz babát.

Már a 28. hétben járok, spontán ikerterhes vagyok. Egy fiú és egy kislány.

Még nem vagyok túl a második kislányunk elvesztésén, és azt hiszem soha nem is leszek túl. De az új terhesség erőt ad és reményeket.

Nagyon hosszú és nehéz út áll még előtted, de ne add fel. Bármilyen hihetetlen, egy napon sokkal jobban fogod érezni magad, és elég erős leszel, hogy belevágj egy újabb terhességbe.

Kitartást kívánok!

Hát nem vagyok nyugodt, minden napom csupa aggodalom. Főleg az első trimeszter volt lelkileg borzasztó. De nagyon sokat köszönhetek az orvosomnak, (aki nem azonos az előző terhességeimet gondozó orvossal) mert ő az első perctől nagy odafigyeléssel és empátiával kezeli az esetemet.

A halott kislányomat is anno ő segítette világra, mert az ex választott dokim otthagyott rá mint ügyeletesre.

Most két hetente járok UH-ra, de az első vizsgálatok úgy teltek, hogy folyton attól rettegtem, egyszer csak nem látom a szívverésüket a monitoron. El is fordítottam a fejem mindig az UH képernyőtől, csak akkor mertem odanézni, amikor az orvos mondta, hogy minden rendben van.

És mindig rettegve léptem be a rendelőbe, attól tartottam,

hogy nem úszom meg a vizsgálatot sírógörcs vagy ájulás nélkül.

Úgy a 20. hét után kezdtem lassan megnyugodni, de közben volt egy amniocentézisem is, ami nagyon kemény volt mind lelkileg mind fizikailag.

És a kislányom születésének évfordulója is pokoli volt, mert pont annak a napnak ugyanabban az órában mentem vizsgálatra, amikor épp egy éve volt, hogy világra jött. Egyik szemem sírt a másik nevetett, mert rá gondoltam, miközben láttam fickándozni az akkor 21 hetes vigaszbabáimat az uh monitoron.

Most végre elértük a harmadik trimesztert, és nyírom a centit. Hálát adok minden napért amit bent töltenek a hasamban, mert tudom, milyen nagy a koraszülés veszélye egy ilyen terhességnél.

Csak abban reménykedem, hogy az angyalunk fent vigyáz ránk, és kihúzzuk legalább a 36. hétig.

Úgyhogy összefoglalva, aki már vitt a temetőbe gyereket a szülőszobáról, az bizony örökre lemondhat a boldog és gondtalan terhességről. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehet többé élő, egészséges kisbabánk. Én bízom ebben, és ez ad erőt a mindennapokhoz.

Nagyon sajnálom, amin át kellett menned. Nekem csak a genetikai vizsgálat miatt volta amnió, de szerencsére negatív lett.

Neked milyen rendellenesség okozta a több magzatvizet? (Ne haragudj, hogy megkérdezem, de a halva született babámnál nekem is több volt a vizem, mert neki bél fejlődési rendellenessége volt, és nem tudott rendesen nyelni. De nem kellett a vizet "lecsapolni"

, mert nem volt extrém módon több)