Hogyan tegyem túl magam azon, hogy az első babánkat elvetéltem?

Sajnos ez mindig benne van a pakliban és egyáltalán nem ritkaság. Pláne nem akkor, ha egyébként egy nagyon korai terhességről van szó. Tovább kell lépni és kész. A párodat is biztosan megrázta, de ő talán próbál erősnek látszani, hogy téged is segítsen ezzel.

A nővéremnek is volt nemrég egy vetélése, műszeres befejezéssel. 8 hetesen nem volt szívhang. Mikor találkoztam a sógorommal, akkor mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, erre pedig az volt a reakció, hogy hát ez van, bármikor előfordulhat. Láttam, hogy nem esik jól neki, de nem rázta meg őt annyira. Már van 2 gyereke az exétől, és egy a nővéremtől, tehát tapasztalt azért gyerektémában.

Fel a fejjel, gyógyulj meg fizikailag, lelkileg és hidd el, sikerülni fog. Ne merülj bele a gyászba hosszú időre. Ha bánt, hogy nem látod a párod fájdalmát, akkor beszélgess vele erről. Ezen se emészd magad feleslegesen.

Természetes, hogy téged jobban megráz, hiszen a te méhed "lakója" volt. Az is lehet, hogy csak nem tudja vagy nem akarja mutatni, hogy neki is fáj. Hogy te ne lásd.

Próbáld meg nem átadni magad a szomorúságnak. Búcsúzz el a babától valamilyen formában. A gyász érzése normális, majd elhalványul.

Szerintem a legjobb ha arra gondolsz hogy ha ez a baba elment akkor talán jobb is, hisz nem volt életképes. Tudom persze hogy rossz érzés, hisz én is édesanya vagyok és különösen nehéz terhességem volt, de próbálj meg arra gondolni hogy ha nem megy el akkor valószínűleg -sajnos- súlyosan fogyatékosként született volna. Ezt persze semmiben nem gátol meg abban hogy legközelebb összejöjjön egy egészséges, nálunk a családban nem egy ilyen eset volt és azóta ezek a nők többszörös anyukák, egészséges babákkal. Lényeg hogy ne a kudarc vezéreljen, ne görcsölj rá... Ha nyugodt vagy akkor azt a szervezet is megérzi és jönni fog az a baba ha jönnie kell. Kitartás...

Egyébként nőgyógyász ismerős mondta hogy valójában a nők sokkal többször vetélnek el mint azt észrevennék. De ezt inkább úgy kell felfogni - még ha nehéz is belegondolni- hogy ez egy "új esély" az élettől hogy egészséges babát szülj.

Gondolj arra, hogy nem ok nélkül mment el. Lehet hogy beteg lett volna. Természetes szelekció. Abba is gondolj bele, hogy te még lehetsz terhes, lehet gyereked. Màsoknak viszont egyàltalàn nem adatik meg.

Szerintem egyébként fura, hogy a férjedet nem viselte meg igazàn. Ezek szerint tényleg nem akarta annyira. Viszont biztos vagy benne hogy olyan pasitól akarsz gyereket aki nem akarja, legalàbb annyira mint te?

Szerintem korai terhességnél egy férfi még nem gondol bele, hogy úristen, ő most tényleg apa lesz. Egy nőnél ez azért is más, mert először is benned növekedik, másrészt te jobban ráizgulsz, hogy pozitív a teszt.

Öcsém kései gyerek így láttam, apu hogy viselkedett anyu terhességénél. Kb a 8. hónapig teljesen laza volt, aztán mint a mérgezett egér, hogy atyaég, 3 kölyök fog itthon rohangálni. És tényleg fiú lesz, és jól van anyu, minden jó így, ne hozzon valamit? Anyu mesélte, hogy nálam (legidősebb vagyok) is kb a 8. hónap környékén eszmélt, hogy ezt már nem lehet visszacsinálni és tényleg apa lesz.

Tehát szerintem ne vedd zokon, hogy a párodat annyira nem rázta meg, vagy nem mutatja ki a fájdalmát, mint amennyire te pocsékul érzed magad. Illetve sajnálom, hogy ez történt, gyászold meg de nem szabad megállnia az életnek. Próbálkozzatok újra ha már engedi az orvos, lehet ahogy írták nem lett volna egészséges, de még van esélyed újabb babára, hisz csúnya ilyet mondani de csak egy vetélés volt, nem pedig méheltávolítás.

Gyászold meg a picit, mert arra szükség van, de tovább kell lépni.

Nekem 11 hetesen volt.

Van mar ket gyermekunk, vetelesem nem volt elotte soha, ma ket meglevo gyerek is tervezett, a harmadik baba is az. Osszessegeben azt mondom, hogy erre a gyerekre vartunk a legtobbet, nem a teherbeeses miatt, mert az gyorsan ment, hanem azert mert evek ota beszeltunk rola, szerettuk volna, de csak most jott el az ideje. Epp emiatt nagyon orultunk, hogy vegre lesz es eszunkbe sem jutott ket sikeres terhesseg utan, hogy gond lehet.

Nalunk a ferjemet is megrazta a dolog, sokat beszelgettunk rola, miutan megtortent, ezzel mondjuk nekem sokat segitett. Nehezebb lett volna nekem ugy tullepni a dolgon, hogy ugy erzem nem ert meg a ferjem, vagy nem tartja ezt annyira nagy problemanak.

Egyebkent meghallgat teged, ha errol szeretnel beszelgetni? A kovetkezo terhesseg gondolatahoz hogy all hozza?

Amugy halkan jegyzem meg, hogy a "jobb ez igy, biztos beteg lett volna", meg hasonlo mondatok, kozhelyek engem szemely szerint az oruletbe kergetnek. Ez kb olyan, mint temeteskor a "legalabb nem szenved mar tovabb".

Hagyjuk mar ezt.

En is vigasztaltam magam ezzel, de valodi megnyugvast nem adott. Elhiszem, hogy masnak talan segit, nekem nem es sok mas nonek sem, aki elveszitette a magzatat. Nem nem jo igy, nem jobb igy, hogy elveteltem. Tudom, hogy ilyenkor nehez mit mondani, de egy egyszeru "nagyon sajnalom" tokeletes, nem kell tulcifrazni es a vetelesben a pozitivumokat keresni.

szia! nekem 9 hetesen ment el a babám. a férjem teljesen kivolt, én is. azóta vezetünk egy blogot, hogy milyen volt a vetélés, miket gondoltunk, milyen vizsgálatokra mentünk el és azóta mizu az új terhességgel.

ha van időd és kedved, keress rá a googleben: többé nem vetélek el

25 hkm

Az első kérdésedre sajnos még nem tudom a választ. Nekem is volt egy vetélésem egy hete, és még nagyon friss az élmény, még mindig nagyon fáj a lelkem. Nagyon szeretném, ha már máshogy szemlélném a történteket, de azt is mondják, hogy nem szabad siettetni a dolgokat, mert tulajdonképpen egy gyászfolyamat zajlik ilyenkor.

Az én férjemet sem érintette olyan mélyen a dolog, mint engem, és ez nyilván abból fakad, hogy náluk később alakul ki a kötelék a gyerekhez, néhány hetes embriónál őket még nem önti el az apai életérzés.