Kinek hogy sikerült feldolgozni a pici elvesztését? úgy érzem a környezetemben lévő emberek nem igazán értenek meg. Mindenki csak a sablonokkal jön, hogy majd lesz másik, lehet jobb igy mert beteg lett volna stb.

Sziasztok! Hamarosan bevonulok a kórházba, csak előtte leírom mire jutottam a néhány nap alatt: nagyon sajnálom hogy az első terhességem így alakult, rengeteget sírtam az elmúlt napokban, de úgy érzem kisírtam magamat. Szeretnék már túl lenni ezen a műtéten és folytatni az életemet. Szeretnék minél hamarabb egy egészséges babával várandós lenni egy vérmentes terhességgel. És már nagyon várom a tavaszt, hogy a virágok kikeljenek. Szerintem fel a fejjel mindannyiónknak aki így járt és ne adjuk fel. Én biztos vagyok benne hogy hamarosan sikerülni fog. :-) És sajnos én is azt látom, hogy sokkal több nőt érint a vetélés, mint gondoltam. Mondjuk nálunk nem tudta csak az édesanyám, a főnököm, meg egy barátnőm. Így nem kell a sajnálkozást hallgatnom. Így is könnyebb szerintem. Legközelebb sem fogom elmondani a 12.hét előtt a család többi részének (tesóim, nagyszülők). Fel a fejjel, minden rendben lesz!

Nagyon sajnálom!! :( Ezt nem lehet feldolgozni, csak együtt lehet vele élni!! :( Két és fél év próbálkozás után a 9 heteskénk hagyott itt minket, 2013 januárjában! tavaly pedig az egészséges 20 hetes 5 napos kislányunk, liliána baba hagyott itt minket, azért mert az 1 hét alatt kialakult ciszták a lepényemen kidurrantak és bevéreztek!! Alig tudtam összekaparni magam Babócánk elvesztése után, kb. 1 év volt, amíg csak feküdtem és sírtam, nem is csoda, hiszen nagyon sokat küzdöttünk érte!!! Liliána babánk halála után szintén összeomlottam, még most sem vagyok jól!!! Ha bárhol meglátok pocakos kismamikat vagy babákat látok, akár tv, internet, újság, vagy ÉLET én elsírom magam!!! Nővéremék babát terveznek, nekik drukkolok nagyon, de van bennem némi féltékenység, de ez nem rossz, csak inkább olyan, hogy nekem már lenne kettő!!! ... Persze én tényleg akarom, hogy sikerüljön nekik, hiszen imádom a gyerekeket, és már most várom, hogy pelust cserélhessek, hogy büfiztethessem, hogy vigyázhassak a Picire!! Nehéz ez így!!! A Karácsony volt alegnehezebb, tavaly és az előtt is!!! Babát szeretnék, de nem tudom mi lesz avége... Párom azt mondja negatívan nem lehet hozzá állni, igaza van!!! DE!! Kérdem én? Ennyi szenvedés után lehet még hinni és bízni????

most januar 31en ment el tolunk a pici.. estenkent a parom ebreszt fel h konnyek kozt orditok almomban a hasam fogva... reggelente arra ebredek h azt hiszem csak egy rossz remalom volt es a pocakomban van meg... iszonyat nehez sirogorcseim vannak... nem birom felfogni... alig eszek csak fekszek es olvasom a hasonlo eseteket.. :(

VELED VAGYUNK! EGY A FÁJDALMUNK ÉS ÉLÜNK. TÚLÉLJÜK!!!!

Kedves kérdező, nagyon sajnálom! :( Teljesen együtt tudok érezni Veled! 4 hónappal ezelőtt az első terhességem 34. hetében egy rutin UH vizsgálaton nem volt szívhangja a kislányomnak, aznap meg kellett szülnöm Őt. Ez 4 hónappal ezelőtt történt ... feldolgozni nem tudtam még, de sokat erősödtem azóta. Rettenetesen hiányzik minden pillanatban a pici lányom, de már újra szeretnék babát és tudom, hogy vele majd minden rendben lesz. A kislányunk mindig is az első babánk lesz és sosem fogjuk elfelejteni Őt. Bár sosem láthattam és ölelhettem Őt, de megtanított, hogy milyen is az a határtalan kimondhatatlan önzetlen szeretet, amit egy anya érez a gyermeke iránt. Az idő tényleg sokat segíthet, a fájdalommal pedig meg kell tanulni együtt élni és nem szabad feladni azt, hogy még legyen gyermeked. Minden jót és sok erőt kívánok!