Vetélés (missed ab) után mikor fogok tudni úgy rágondolni vagy beszélni róla h nem sírom el magam?!

Nagyon sajnálom. Hányadik héten történt?

Bár nekem nem volt missed ab-om,"csak" korai vetélésem, és teljesen kiürült magától. Én 2 hétig mindenen bőgtem és semmi nem érdekelt. Most a 4. héten még van, hogy este elbőgöm magam, ha rá gondolok, de napközben már nem. Mivel a környezetem nem tudott még a várandósságról, így a vetélést sem mondtam senkinek, így jobb nekem, mert még mindig nem tudok beszélni róla.

Kitartás! Mindenki azt mondja, hogy az idő múlásával jobb lesz, ebben bízok én is:)

Én 16 hetesen vesztettem el, múlt héten műtöttek. Van, aki szerint már dolgoznom kéne. Hát, én ebben az évben már nem megyek. Sírj, amíg sírni kell, és tedd meg azt a keveset, amit tudsz. Ne siettesd magad, és ne legyen bűntudatod a gyász miatt.

Én egy hétig senkivel nem kommunikáltam a férjemen kívül.

Tegnap találkoztam anyukámmal és apósomékkal először. Néhány telefont már felveszek.

De várat még magára a normál élet.

(Tavasszal is volt egy 10 hetesen, az után egy hétig tartott. Ez hosszabb lesz.)

Engem 2,5 napig próbáltak megszüleszteni és leraktak a szülőszobára. Az sem volt könnyű...

És hát, ugye ilyenkor már adnak tejapasztó tablettát is, szednem kell két hétig.

Este a legrosszabb, nagyon nehezen bírok elaludni mindig.

5-ös

Egyénfüggő. Mindenki máshogy és más tempóban dolgozza fel a veszteséget. Az sem mindegy, hogy mikor veszítjük el a babánkat. És az sem, hogy elsőt veszítünk el, vagy már van gyermekünk.

A mi kislányunk a 22. hétben halt meg. Lélekben már készültünk rá, mert a 20. héttől tudtuk, hogy be fog következni...:( :( Ettől függetlenül majdnem belehaltam, amikor kimondták, hogy nincs már szívhang. :( A szülés volt a legfájóbb lelkileg. Miközben görcsöltem és sírtam, a szomszéd szobákban vajúdókat és éppen szülő nőket végig hallgattam. 3 szülést egyenesben hallottam, amikor felsírtak a babák, akkor én is sírtam. Végül megszületett a halott kislányunk és akkor kicsit én is meghaltam. :( 2 hétig voltam otthon. Rengeteget sírtam, nem mentem utcára 1 hétig, úgy néztem ki, mint egy zombi. Nekem már van egy ovis kisfiam, így miatta (is) muszáj volt minél előbb összekaparni magam. Visszamenetem 2 hét után dolgozni. A kollégák nem mertek kérdezni semmit, mindenki elkerülte a témát. Azóta 2 hónap telt el. Már nem sírok minden nap, jól vagyok a körülményekhez képest. A kisfiam sok erőt ad és próbálok előre nézni. Azért vannak hullámvölgyek. Tegnap picit pityeregtem, ma pedig a hamvait tartottam a kezemben. Minden nap gondolok Rá, de már nem minden nap sírok. A munka, a hétköznapi teendők elterelik a figyelmemet, de este mindig itt van velem és gondolok Rá. Na tessék, most éppen sírok...:((