Nehéz helyzet: kolléga jön vissza baba elvesztése után. Hogyan viszonyuljunk hozzá, hogyan tudunk segíteni neki?

részvét nyilvánitást mellőzzétek.

ha Ő előhozza a témát hagyjátok beszélni, ha véleményetekre kiváncsi, vagy beszélgetést kezdeményez a témában beszélgessetek vele.

2 hónap otthon lét után azért szerintem nem kell könnyebb munkát adni. Bár nem tudom mit dolgozik.

Sajnálom(((

Szerintem sem kell könnyebb munkát adni neki (gondolom, szellemi munkáról van szó), jobb, ha érezheti, hogy legalább e téren a régi kerékvágásban van... Az észrevehető aggódó figyelem és a könnyebb munka engem zavarna.

Egyébként aranyosak vagytok (lehet, hogy ez természetes, de nem mindenki ilyen), remélem, ez a környezet valamelyest segíteni fog szegény kollégátoknak.

Igaz, én jobb helyzetben voltam, hiszen egy élve született baba elveszítése milliószor nagyon fájdalom, mint amit én átéltem (13. héten missed ab). Viszont a saját tapasztalatom az volt, hogy igenis vágytam az emberek gyengédségére. Nem akartam kevesebbet dolgozni, de az emberi viszonyulás számomra nagyon fontos tényező volt. Amikor a vetélés után először mentem dolgozni, láttam és éreztem, hogy mindenki sokkal simulékonyabb, az emberek mosolyognak rám, kérdezik, hogy vagyok, minden rendben van-e, tudnak-e bármiben segíteni stb. Olyan emberektől kaptam valami kis apróságot (akár egy kedves szó, akár egy nem várt csoki az asztalomon), akiktől nem is számítottam rá. Kell a kitüntetettség érzése, mert az anyuka (valószínűleg) óriási űrt érez, nyomorultnak és haszontalannak érzi magát (szigorúan saját magamból indulok ki, lehet, hogy tévedek ezekkel az érzésekkel kapcsolatban).

Szerintem biztosítsátok arról, hogy mellette álltok, hogy iszonyatosan megrázott titeket is, ami vele történt, számíthat rátok, megértitek, ha most nehezebb neki stb. Szerintem az a legrosszabb, ha úgy csináltok, mintha semmi sem történt volna. Óriási dolog történt, aminek nagyon közvetetten, de részeseivé váltatok. Erről szólnak a JÓ emberi kapcsolatok: osztoztok egymás örömében, fájdalmában egyaránt.

Sajnálom, ami a kollégátokkal történt! :( Ez borzasztó lehet!

Régi a topic, de leírom okulásul az utókornak.

Velem ugyanez történt, annyi különbséggel, hogy az én gyerekem nem élt a szülés után egy napot sem. De ő is 33 hétre született.

5 hét után mentem vissza. Kértem a főnököt, ne kíméljenek a munkával. Némelyik kolléga úgy viselkedett velem, mintha leprás lennék ( látványosan kikerültek, nem köszöntek, súgdolóztak a hátam mögött)

Na ezt ne!

Ha nem tudjátok, mit mondjatok, akkor inkább tegyetek úgy, mintha semmi nem történt volna. Leginkább a lasajnálásra, kirekesztésre van szüksége egy ekkora fájdalmat átélt embernek.

Ha nem tudjátok azt mondani, hogy "részvétem" vagy "sajnálom", akkor semmit ne mondjatok inkább.

A legkárosabbak az okoskodó "vígasztalások". Már hogy "örülj, hogy nem maradt életben, mert beteg lett volna úgyis". Meg hogy "majd lesz másik". A legjobban utáltam azt, hogy "legyél boldog, mert van már egy egészséges gyereked". (Persze, hogyne, hálás vagyok az élő gyerekemért. De volt egy testvére is, aki meghalt. Én két gyereket szültem!!!)

És ne gondoljátok, hogy csak úgy jobban lesz, mert már eltelt X hónap. Nem! Soha nem lesz jól, legfeljebb enyhül a fájdalma az évek során. Ne tukmáljatok rá kismamás témákat, pici gyerekek látványát.(Pl ha babaváró bulit tart valamelyikőtök, kérdezzétek meg, van-e ereje elmenni rá, ha nincs,akkor megértitek, miért nincs). Viselkedjetek természetesen. Mert bárkivel (veletek is), bármikor megtörténhet egy olyan tragédia, amikor szembesülnie kell a környezete nem éppen megértő reakciójával.Gondoljátok át, nektek hogy esne a szó, amit kimondtok, hasonló helyzetben.

Ezt ne felejtsétek el!

(Remélem, azóta pozitív fordulat is történt az érintett kollégátok életében. Szívből kívánom neki ezt)