Nem sokkal abortusz után teherbe estem. Baja lehet a babámnak?
Azért ugye azt itt senki, a kérdező sem gondolja komolyan, hogy szex nélkül teherbe lehet esni? :) Ez eddig egyetlen nőnek sikerült csak a történelem során.
Aztán... a méhet remélhetőlen nem érték komoly sérülések. Ami gondot jelenthet, hogy vékony volt a nyálkahártya, de ha megmaradt a baba, akkor tul.képpen az sem gond, a másik gond a méhszájjal lehet, ha tágítottak. Ha jól tudom, idő előtt kinyílhat és koraszülés is lehet belőle. De nyilván a doki oda fog figyelni és szükség esetén fekvésre ítéli a kérdezőt.
Remélem, megmarad a baba.
Én tegnap voltam kontrollon (missed ab + műtét után), nekem azt mondta a doki, hogy ha még az első menzesz előtt teherbe esek, akkor sem nagyobb az újbóli vetélés esélye, mint egyébként. Úgyhogy nem lesz baja a babádnak, vagy ha igen, nem emiatt. Ebből eredően a 6 hét szextilalom sem minden esetben igaz, főleg akkor nem, ha uh-gal igazolt a teljes gyógyulás 2-3 hét múlva.
Lelki okokból javasolja a 2-3 hónap kihagyást baba ügyben. (Persze akinél van szövődmény, ott nyilván nem csak lelki okokból javasolják.)
Remélem, jól vagytok. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!