A szivem szakad meg a kisbabam miatt aki sajnos nem születhetett meg hogy lehet feldolgozni egy ijen traumát ? Kinek mikor sikerult ? Utana mikor jött a szivárvány baba? Az utána következö terheséggel minden rendben ment ?

Jaj, nagyon sajnálom! Fogadd őszinte részvétem!🖤

Velem szerencsére nem történt ilyen. Korai vetélésem volt, azt is elég rosszul viseltem. Most vagyok újra terhes és mindenen is aggódom.

Adj magadnak időt, jönni fog az a baba, ha készen álltok rá lelkileg és fizikailag is.

Jaj,kérlek ne...Őszinte részvétem a babád miatt!

De a következő babád egy egyéniség lesz! Nem holmi szivárványbaba....Ne mondj rá ilyet! Ő nem tehet majd arról,hogy az előző baba elment!!!

A szivárványbaba azért szivárvány, mert az édesanya gondolataiba a boldogság mellé óhatatlanul is beférkőznek a szomorú gondolatok, emlékek. Eső+napsütés=szivárvány. Ettől nem szereti kevésbé, nem pótolja az első babát.

Részvétem! Ilyen késői vetélésről sajnos/szerencsére nincs tapasztalatom.

3!

Beteg dolog. Nem szabad az élő babára semmilyen címkét ráaggatni. Neki nincs köze az előző babához. Felelőssége sincs.

Szülés után nem sokkal vesztettem el mind a 2 babámat. Borzalmas trauma volt de sajnos el kellett fogadnom és rá kellett jönnöm, hogy ennek valamiért így kellett lennie, így kellett történnie. Nem lettem/nem lettünk volna képesek 2 beteget gyerekkel megbírkózni. Úgyhogy "talán jobb is így". Most már így érzem. A veszteség után az 5-ik hónapban lettem újra terhes. Nagyon stresszes időszak volt, de szerencsére időre született, egészséges baba lett és most várom a következőt. Vele most könnyebb. Ha egyedül nem tudsz megbírkózni a fájdalmaddal, akkor vannak perinatális gyászfeldolgozó események. Mehetsz pszichológushoz is, vannak ott olyanok, akik jártasak a témában, esetleg ugyanazon mentek keresztül, mint te. Ilyen önkéntes segítők. Ne szégyellj segítséget kérni.

Nekem sokat segített, hogy voltak olyan barátaim, akik bármikor meghallgatták a mondandómat de csak akkor amikor én akartam beszélni róla. Nem faggatóztak. És ne tekints úgy az elvesztett babára, mint egy meg nem történt dologra. Tőlem az egyik ismerősöm megkérdezte, hogy mennyiben más a második terhességem az elsőhöz képest pedig tudta jól, hogy ez már a harmadik. Rosszul esett, hogy most arra úgy tekintenek, mintha meg se történt volna. Ugyanúgy az életem része, hozzám tartoznak, a gyerekeim, én vagyok az anyjuk...még ha nincsenek is ezen a világon. Kitartást kívánok és mihamarábbi gyermekáldást. 🌈

Velünk is megtörtént a 20. héten, ikrekkel...

Az utána következő 2 hónap maga volt a pokol. Olyan mélyre jutottam lelkileg, hogy szerintem annál lejjebb már nem volt. Aztán egy nap számotvetettem magammak: Akkor ezek után így fogunk élni? Mindig ilyennek lásson a férjem, vagy még a kapcsolatunk is rámegy? Legyek üres, céltalan, akit csak 'visz az ár'?

Miután rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább, elkezdtem apránként újraépíteni önmagam: kerestem hobbit, jártam pszichológushoz, kineziológushoz; és rájöttem, hogy ugyanarra a boldogságra, ugyanarra a jövőképre vágyom, mint amikor a gyermekeinket vártam.

Belefogtunk hát újra a lombikba. Több sikertelen után a pozitív tesztet szinte napra pontosan ugyanakkor, csak egy évvel később tartottam a kezemben, mint az Ikreknél.

Nagyon problémás terhesség volt; és az is megismétlődött, amitől rettegtem: újra kinyílt a méhszáj, ezúttal korábban, a 18. héten. Még össze tudtak varrni, és innentől végig fekve végül időre született egy egészséges kislányunk.

A tesóra már tudatosan készültünk; egy műtéttel megerősítették a méhszájam. Aztán a lombikok nem sikerültek, feladtuk; aztán egyszer csak csoda történt: 11 év után spontán terhes lettem; és született egy kisfiúnk is.

Kitartást, és sok-sok erőt, mielőbbi megnyugvást kívánok most! Remélem a történetünk erőt, hitet, és kapaszkodót nyújt majd!