Szerintetek mit kezdjek magammal? Bennem van a hiba?

A hét éves lányom egy régi párkapcsolatból alakult ki.Nem tervezett volt viszont ahogy láttam hogy az apja nem veszi komolyan a gyereknevelést fél évesen hazaköltöztem.Eláltam dolgozni azonnal hogy minél több mindent megadjak neki és nem is igazán érdekelt semmi csak az hogy haladjak az èletbe mert minél többet összegyűjtök annál több lesz a lányomnak. A mostani párom és az anyja se volt ilyen. A párom "minden állma,, az volt hogy legyen egy családja. A lányomat is elfogadta . Eleinte sokat törődött vele a lányom is igen hamar elfogadta az anyósomék úgy álltak a lányomhoz mintha ebbe a családba született volna. Sőtt elárulta az anyja mèg az elején hogy a páromnak kétejei voltak hogy van lányom de megmagyarázták neki hogy mit szólna ha a nevelő apja is így állt volna hozzá. Szval tök szép volt itt minden. Nem tudtam volna belekötni semmibe se meg nem is akartam. Olyan boldogok voltak hogy gyereket várok.Elhittem hogy na tényleg létezik boldog családi élet.Van egy normális ember az életembe aki szereti a lányom és örül lesz sajátja is, dolgozik is szval van felelősség érzete nem úgy mint a lányom apjának...Csak aztán kiderült azért voltak az anyjáék ennyire lelkesek mert azt akarták a fiuk minél hamarabbb elköltözzön otthonról.Szó szerint azt mondták "alig várom elköltözzèl innen,,. Durván három hónap alatt lett házvétel felujjítás és minden lebonyolítva. Magyarán márciusban jöttünk össze már szeptemberben innen indult a lányom iskolába.Az jön le hogy csak azért szeretett akkor hirtelen engem az egész család mert így esély volt arra hogy a felnőtt fia elköltözhessen ugyanis elmondásuk szerint eddig csak tini csajokkal volt eggyütt akiknek az agyukban csak a buli járt így akkor nem jöhetett szóba hogy elköltözzön.De szeptember óta napról napra rosszabb lett minden. Nekem nem azzal van a bajom hogy mert van családi összejövetel. Fontos a család ezt nem tagadom. De sokallom mikor magunkra sose marad idő mert mások rendelkeznek vele. És még megkérdezve sincs jó e nekünk csak ki van adva utasításnak. Így nincs mit megbeszélnünk mert ki van adva ekkor ide és kész. A karácsonyt megakartam beszélni csak hát az anyja elkezdett ordítani és szó szerint felállt és itt hagyott és igazából csak megkérdeztem hogy ő hogy szeretné a karácsonyt. Maga a tudat az hogy másképp legyen nem tetszett neki szval esélyem nem volt. Most már úgy állunk a párommal hogy mikor meg akarok beszélni vele valamit hogy valamin változtatni kéne folyamatosan a telefont nyomogassa és nézi válaszai "aha, igen, majd meglátjuk,, stb.Csak akkor hajlandó rámfigyelni a felemelem a hangon erre ő elkezd ordítani csapkodni az ajtót mind ezt a lányom előtt azt meg rohadtul nem szeretem. Szval veszekedés és hogy a lányom minèl kevesebbet érezzen ebből kussba maradok és nem szólok hozzá mert akkor nem tud velem mitkezdeni és kiabálni.

Már az a baj elrontottam a dolgokat mert hittem a mézes madzagnak és ide költöztem. Anyuékhoz nem tudok menni két szobás hát anyu, nevelőapum, meg két testvérem. Most hova vigyek két gyereket. Szval az már nem játszik. Gyedet kapok majd a pici után két éves koráig hála annak hogy míg a lányom pici volt így dolgoztam mind végig.De az nem elég hogy két gyerekkel albérletbe költözzek. Leghamarabb ha lejár a lakástakarékom akkor tudok elmenni de az még három év. Még isteni hogy tényleg volt eszem hogy minél többet gyűjtsek össze mert szinte éreztem én előbb vagy utóbb egyedül maradok a lányommal csak azzal nem számoltam hogy lesz még egy pici. Mind egy számomra nem számít mert ahogy eddig eztán is azon leszek megleggyen nekik minden és soha ne kerülhenek ilyen helyzetbe. Csak a kérdés akkor most hogy bírjam ki az a három évet így semmi lelki támasz mellett. Félek ne hogy depis legyek hogy nem tudok senkivel ezekről beszélni!.

Köszönöm nektek hogy írtatok. :)

Én nem mondtam hogy nem vagyok hibás. Minden emberben van hiba így biztos bennem is csak akkor azt nekem is tudtomra kéne hozni. Nem mondanám hogy nehezemre esik mert minden olyan összejövetelen megjelentem sőt. Volt hogy én sűrűbben mentem a lányommal anyósomékhoz mint a saját fia mert a párom azt mondta nincs most kedve. Csak a szenteste nekem rohadt rosszul esett és azóta semmibe nem avatnak bele? Mit tudnak napi szinten több órákat beszélni amiről én nem tudhatok? Én ha heti egyszer ha beszélek anyummal azt is egyből elmondom.Az utolsó betűig. Nekem eddig se volt semmi titkolni valóm èn mindent mindenkivel megosztottam ezért nem tudom konkrétan mi a baj velem??? Mert ha még nem érdekelne a családja meg ellene hangolnám vagy kibeszélném a hátuk mögött és lehordanám őket mindennek megérteném. De nem. Velük ellentétben. Mert egyszer kértem el párom telóját hogy mutassa mit beszél az annyával hát nem tettem ki az ablakba amiket olvastam. Hogy "le vagyok szarva,, meg "ugyan olyan mint a lánya,, amit mellesleg nem is értettem mire érti meg hasonlókat láttam...

Tavaly március óta vagyunk eggyütt a párommal.